16. óra
8. 30 am
- Hansol,
induljunk vissza – sipítottam a könnyeimmel küszködve.
- D..d..d..de n-nem hagyhatjuk i-itt – dadogta a
fiú. Nagyon ritkán jött nála elő ez a betegsége, de idegességében előfordult,
hogy nekiállt dadogni.
- De, Hansol, nem vihetjük magunkkal. Menjünk! –
utasítottam. A csuklója köré fontam ujjaimat és magam felé rántottam a fiút,
aki még mindig kétrét görnyedt a bokorba. Ez nem volt elég. Mindkét karommal
erősen megrántottam őt, mire sikerült pár botladozó lépéssel arrébb húznom.
- Jó, menjünk – sóhajtott, ezzel kieresztve
tüdejéből az elnehezedett levegőt. Felegyenesedett, ingjének ujjába beletörölte
krokodilkönnyeit és megtörölte nedves ajkának sarkát, amire kiült a váladék.
Szörnyen
rossz érzéssel töltött el az, hogy Naktát ott kellett hagynunk, de nem volt mit
tenni. Amint hátat fordítottunk a vérrel telt zacskónak és elindultunk a fák
rengetegében, egy furcsa érzet kerített hatalmába. Mintha valaki nézett volna
minket. Sőt, követett.
Megborzongtam tőle, de hiába lestem hátra a vállam felett, a göcsörtös
fatörzseken kívül semmi egyebet nem találtam.
Hansol
bizonytalanul lépdelt mellettem, a karomba kapaszkodott, majdnem elszorítva
ezzel az ereimet. Rá kellett szóljak. - Ez fáj!
- N-ne haragudj - kért bocsánatot a fiú és ezzel
egyidejűleg lazított a szorításán. Csüggedten, lehajtott fejjel vonult,
láthatóan elhagyta a testét a benne szunnyadó régi szellem. Én is hasonlómód
éreztem. Nem volt elég, hogy hulla fáradt voltam, hiába aludtam, mintha az a
pár óra meg se történt volna. A kora reggeli történések miatt leeresztettem
teljesen.
- Mit mondjunk a többieknek? - kérdezte Hansol
tanácstalanul.
- Az igazat.
- Nem lesz belőle baj?
- Nem fognak minket vádolni - feleltem egy
vállrántással. Elég megviseltnek tűntünk ahhoz, hogy ne gondoljanak arra, hogy
mi tettük. Már nem érdekelt amúgy sem, hogy ki kire tereli a gyanút, gondolja
mindenki azt, amit akar. Én tudtam, hogy nem én tehetek a gyilkosságokról és ez
bőven elég volt. Persze furdalt a kíváncsiság, hogy ki áll az emberölések
mögött, ezt nem tagadhattam.
A fiú mély
hallgatással jelezte azt, hogy megbízik bennem.
- Nézd, ott a ház - böktem a völgy közepén elterülő
hatalmas faépületre. Megnyugtatott a látványa. Csak akkor ugrott fel a
vérnyomásom, amikor a ház mögötti tűzrakóhely körül lézengő Kidoh-t
megpillantottam. Lehorgasztott fejéhez emelte az égő cigarettáját, melynek
füstje gomolygó csóvákkal távozott a szálból.
Valószínűleg meghallhatta érkezésünket, amikor kiértünk az erdő szélére,
Kidoh felkapta a fejét és keresni kezdte tekintetével a zaj forrását. Amint
megtalált, kiengedte ujjai közül a leégett csikket és egy könnyed mozdulattal a
földbe tiporta azt. Megszaporázott léptekkel közeledett felénk, így időm se
volt átgondolni, hogy mit mondjak, vagy mit tegyek. Ő helyettem cselekedett.
Szorosan
magához ölelt.
Hirtelen azt se tudtam, hogy reagáljak. Végül
hagytam, hogy elöntsenek az érzések. Átfontam karjaimat a derekán és
elkeseredett sírásba fogtam. Megbántam, amit tettem, nem kellett volna így
elrohannom... Meg kellett volna már bíznom benne. Hülyeség volt, hogy
egyáltalán megfordult a fejemben az, hogy ő tehette.
- Bocsánat - suttogtam elcsukló hangon.
- Hayi, megmondtam, hogy el ne merj menni mellőlem!
Most rendesen rám ijesztettél! - torkolt le, de érezhetően megkönnyebbült, hogy
újra a karjai között tudhat.
- Tényleg ne haragudj - sírtam. Úgy éreztem nem
mondhatom neki el elégszer, hogy mennyire megbántam a dolgot. Önfejűségem
megint belesodort a rosszba. Mindezt elkerülhettem volna. De már nem volt
visszaút... És Naktát így se tudtam volna megmenteni.
- Mi van, Hansol? - szólította meg a fiút Hyosang,
aki egészen idáig csöndben tűrte a jelenetünket. Teljesen meg is feledkeztem a
jelenlétéről onnantól kezdve, hogy megláttam Kidoh-t.
Hangosan
kieresztett magából egy sóhajt, azt a látszatot keltette bennem, hogy ezek
után megszólal, de nem jött ki hang ajkai közül. Megrázta fejét semmitmondóan
és lusta léptekkel elindult a ház felé.
- Mi történt? - fordult kérdőn felém.
- Lehet jobb lenne, ha összehívnánk a többieket.
Nem szeretném többször elmesélni, csak egyszer. Így is elég megrázó. -
Kitöröltem könnyeimet a szemem alól.
- Most nem kéne őket zavarni. - Eleresztette
testemet és hátat fordított nekem. Zavartan beletúrt hajába, megrázta puha
tincseit és megköszörülte torkát. Úgy viselkedett, mint aki nem tudja, hogy is
kezdjen bele a mondandójába, mert bármit is készül mondani, az biztosan nem fog
tetszeni. Elöntött az aggodalom. Semmi jót nem sejtetett Kidoh testbeszéde.
- Valami gond van? - puhatolóztam. Óvatosan vállára
emeltem kezemet és végigsimítottam csontos testrészén.
- Igen. Nem csak azért vagyok itt, mert téged
kerestelek.
- Hát? - Teljesen felcsigázott. Mi történhetett
addig, míg elvoltam?
- Nem szeretnél rágyújtani? - elővette farzsebéből
a dobozát, melyet egy laza mozdulattal felnyitott és felém nyújtotta a dobozban
sorakozó cigiket. Választottam egyet, kihúztam belőle és a számba vettem. A fiú
felkattintotta a gyújtóját és meggyújtotta vele a cigarettámat, majd az övét
is.
Az első
slukk sem segített abban, hogy lecsillapodjak, fokozódó izgalmam már az egeket
verte. Gyomromra kellett szorítanom szabad kezemet, hogy enyhítsek a görcsömön.
- Mondd már! - vágtam rá türelmetlenül. Talán
kicsit túl hevesen is. Nem tehettem róla, rosszat sejtettem és képtelennek
éreztem a várakozást. Hallani akartam.
- Miután elszaladtál... Ahj, nem figyeltünk oda
rendesen. A-Tom nagyon felbaszott a viselkedésével, aztán elrohantál és nem
vettem észre, hogy Hojoon mire készül...
- Mit csinált? - Meghűlt a vérem is. Rettegtem. Még
egy holttest esetleg?
- Addig erősködött, míg fel nem feszítette a felső
fürdő ajtaját. Vagyis belökte. Nem tudom. A lényeg, hogy megtalálta Sooyeon-t.
- Kidoh idegesen pöfékelte a cigijét. El se vette szájától, csak beszívta és
már távozott is a szájából a füst. Majd még egyeszer, és megint. Majd egy újabb
szálat vett szájába.
- És?
- A kulcs valahogy a táskámra került. Hayi, lövésem
sincs, hogy mikor és hogyan... Lehet A-Tom tette oda? Ez is megfordult a
fejemben. Akkor tehette, amikor csinálta azt a jelenetet. A lényeg, hogy most
azt hiszik, hogy én zártam be az ajtót. Magyarán én vagyok a gyilkos -
sóhajtotta feldúlt állapotban. Újra és újra beletúrt a hajába, ujjai között
végigpörögtek a szálak és visszaálltak a helyükre.
Én is
rázkódtam az idegtől. Meg kellett bíznom benne. Nem Kidoh tette. De mégis, most
már ez a második alkalom, hogy rá akarják terelni a gyanút.
- Ki akar neked ennyire rosszat? - fakadt ki
belőlem a kérdés.
- Nem tudom! - kiáltott rám. Tisztában voltam vele,
hogy csak a felgyülemlett inger váltotta ki belőle ezt az oldalát, mégis
megszeppentem tőle. Nem én hibáztattam őt, mégis velem kiabált. Elhúzódtam
tőle, és ez ráébresztette arra, hogy nem jót cselekedett. Megpróbált közelíteni,
de visszautasítóan hátat fordítottam lényének. Ennek ellenére is derekamra
helyezte meleg tenyerét és a fülemhez hajolt. - Ne haragudj, nem akartam,
csak... - pihegte lágyan a fülembe. - Csak felingerelt mindez. Nem jó érzés,
hogy mindenki ellenem fordult rajtad kívül. Még Gohn is. A legjobb barátom.
Ellenem fordították - súgta elkeseredetten.
- De ő is ott volt a szobában, amikor Seogoongal
történt az eset. Tudhatná, hogy...
- Ez nem magyarázat. Ő elaludt és abban a pár
órában is tehettem... Órák. Még annyi se - legyintett.
- Órák... - ismételtem meg. Kezdett összeállni a
kép. Visszajátszódtak bennem a történések, az ivászat kezdetétől a
gyilkosságokig. Úgy éreztem, hogy köze van az órának az ölésekhez. Csak még azt
nem tudtam, hogy hogyan. Vészesen törni kezdtem az agyamat, még Kidoh hümmögése
és a tőle nem megszokott bújása se tudott kizökkenteni belőle. - Megvan!
- Mi van meg? - emelte fel fejét vállamról, amely
eddig ott nyugodott.
- Sooyeon, Sookyun, Xero, Seogoong, Nakta... Ez öt.
Körülbelül 16-7 órája lehetünk itt, nem?
- Mit akarsz ezzel mondani? - ráncolta a homlokát.
- Öt áldozat, 15 óra.
- Igen, és?
- Jaj, rakd már össze Kidoh! - csaptam össze a
tenyereimet. Nem hittem el, hogy eddig ő volt a nagy ész, az elme, aki mindig
megpróbált magunkat kihúzni a csávából, most mégsem tud egy egyszerű
összefüggést találni a kettő szám között.
- De nem értem.
- Az a valaki, aki azon van, hogy kinyírjon
minket... 3 óránként gyilkol.
