17. fejezet

14. óra

6:13 am

   Mocorgást hallottam mellőlem. Testemet minél halkabban próbáltam átfordítani az ágy matracán. Résnyire nyitottam szememet. Azzal kellett szembesülnöm, hogy már nem Kidoh fekszik mellettem, hanem Gohn, aki mélyen aludhatott.

   A fotelre vándorolt tekintetem. Kidoh engem nézett. Próbáltam lehunyni pillámat, de Kidoh ekkor hozzám szólt: - Látom, hogy ébren vagy.

  Tudtam, hogy nem tettethetem tovább az alvást, ezért inkább felültem az ágyban és a fiúra néztem.

- Nem tudsz tovább aludni? – kérdezte.

- Már nem igazán. Nem aludtam túl jól. Mikor cseréltetek helyet? – érdeklődtem.

- Egy fél órája. Igazából már 5-kor helyet kellett volna cserélnünk, de Gohn úgy gondolta nem ébreszt fel, még jól bírta az őrködést. Háromnegyed hatkor keltett fel, hogy most már ő is aludna egy kicsit – suttogta Kidoh tiszteletben tartva azt, hogy Gohn kimerült és szüksége van az alvásra. – Nem vagy éhes?

  Egészen idáig nem is gondoltam arra, hogy üres lenne a gyomrom, csak most éreztem, hogy mennyire is szükségem van az ételre. Hangosat korgott a hasam és a gyomorsavam is felszökött a torkomba. Marta a nyelőcsövemet.

- De, eléggé.

- Ha minden igaz, a táskámban van még pár fánk, ha gondolod, odaadom. – Felállt a fotelból és előkereste ez utazótáskáját. Halkan kicipzározta azt, s kutatni kezdett benne. Egyhamar rá is bukkant a zacskóra, amiben négy darab csoki mázas fánk tartózkodott.

   Kiugrottam az ágyból és közelebb mentem Kidoh-hoz. Ő újra helyet foglalt a fotelben, és felkínálta nekem, hogy üljek az ölébe. Ez meglepett a hajnali hidegsége után, de elfogadtam a lehetőséget és leültem a combjaira. Kivett magának egy fánkot, amibe egy hatalmasat harapott, majd átadta nekem a zacskót.

- A többi a tiéd.

- Jaj, dehogy. Egyél te is még egyet. – Bár tudtam, hogy képes lennék befalni a fánkból hármat is, azt sem akartam, hogy Kidoh éhezzen.

  Befaltam az első fánkomat és már nyúltam a következőért, amikor egy hangos ordítás söpört végig a folyosón. Szinte azonnal felpattantunk, még Gohn is felébredt rá. Ránk nézett kikerekedett szemekkel. – Ez meg mi volt?

  Megráztam a fejemet. Majd kiugrottam a bőrömből, nagyon féltem és izgultam.

- Mi történhetett? – kérdeztem izgatottan.

- Megnézem, maradjatok itt! – és kisietett a szobából Hyosang.

- Ez A-Tom volt? – fordultam a kérdéssel Gohn-hoz.

- Azt hiszem, de nem vagyok benne biztos. – Felkelt az ágyból, felvette pulcsiját és rám tekintett. – Én is megnézem mi történt, de ahogy Kidoh is utasította, neked itt kell maradnod. Megértetted?

   Bólintottam. Bár nagyon érdekelt, hogy mi történt, nem tudtam megmozdulni. Földbe gyökerezett a lábam. Amint Gohn kinyitotta az ajtót, a folyosón megpillantottam A-Tomot, aki haját túrva továbbra is üvöltött, teljesen eltorzult az arca. Nem tudtam eldönteni, hogy sír vagy nevet. Félelmetes volt látványa.

  Mögötte több ember tolongott a legutolsó szoba ajtajánál. Mindegyikükben tolongott a kíváncsiság és döbbenet volt olvasható az arcukon.

  Tettem pár lépést a szobánk félfájához és onnan figyeltem tovább az eseményeket. Gohn befúrta magát a kisebb tömegbe. Arról is meggyőződtem, hogy A-Tom valóban sírt, és nem nevetett.

  Tudtam, hogy valami nagy baj történhetett… A-Tom erős srác volt, életvidám, csak valami rettenetes dolog válthatta ki belőle ezt.

- Mi történt? – szinte kiabáltam, hogy a folyosó túloldalán is meghallják. Hisztérikus kiáltásom felkeltette többek figyelmét is.

Végül A-Tom felordított fájdalmasan: - Seogoong meghalt!

  Lábaim megremegtek és összeestem ott, az ajtóban. Fejemet a félfának hajtottam, behunytam szemeimet és próbáltam visszafogni a sírást. Ajkaim remegtek, mint a kocsonya.

Sajnáltam nagyon Seogoongot, de nem az volt az oka annak, hogy a földre zuhantam. Sokkal inkább a félelem és az, hogy a gyilkosságok továbbra is folytatódnak. Sooyeon, Sookyun, Seogoong… és még az is lehet, hogy Xero… Rettegtem belegondolni abba, hogy ez hogyan fog folytatódni, és hogy ki van legközelebb a soron.

   Hallottam, ahogy a többiek suttogtak valamit egymás között és hirtelen kijött Kidoh Seogoong szobájából a többiek között átvágva, ellökte az útból A-Tomot és megállt előttem. Könyököm alá nyúlt és megpróbált feltámogatni, de lábaim nem akartak engedelmeskedni. Nagy erővel szinte felrántott és karjai közé font. Ellágyultam, sírni kezdtem.

  Kidoh először ölelt meg mindenki előtt. Nem tudtam, hogy miért csinálja, de nagyon jól esett. Újra biztonságban éreztem magamat. Tudtam, hogy míg Kidoh mellettem van, nem eshet bajom, csak attól féltem, és belegondolni is félelmetes volt, de úgy éreztem, hogy ő van a soron.

  Most már biztosan a gyilkos is tudja, hogy Kidoh többet tud a kelleténél. Most már csak az volt a kérdés, hogy mikor fog legközelebb lecsapni. Eszembe ötlött, hogy mostantól folyamatosan Kidoh mellett kell tartózkodnom, és ha kell, feláldozom magamat az ő védelmében. Készen álltam erre.

Éreztem a testemen, hogy a fiú is remeg. A hajamba temette arcát, és lágyan fülembe suttogta: - Hayi, valamit el kell mondanom.

   Az az egy darab fánk egy hatalmas fordulatot leejtett a gyomromban, fél öklömnyire szűkült össze a szervem. Mit fog vajon mondani?

- Seogoong hagyott egy üzenetet. – hangja még mindig remegett.

  Elengedett az öleléséből. Jobb markában hevert egy összegyűrt papír, amit eddig észre se vettem.

Kisimította, egy utolsót rápillantott, még mielőtt odaadta volna.

Remegő kézzel átvettem és olvasni kezdtem. Mindkét kezemmel meg kellett fognom az A4-es papírt, hogy olvasni tudjam, de még így is mozogtak a betűk. A lap felvette a remegés ritmusát.

„Én vettem el A-Tom fegyverét. Megöltem Xero-t.

Seogoong”

   Többször kellett elolvasnom a levelet, de képtelen voltam elhinni a szavakat, amik igazolást nyertek gyanúmnak.

- Nem, ez nem lehet! Hazudott! – kiabáltam. Összegyűrtem a lapot és elhajítottam. A falnak pattant, majd a földre esett.

Beviharzottam a szobába, iszonyat erővel hajítottam be az ajtót, majd kiszakadt a keretből. Testemet levetettem az ágyra. Úgy rogytam rá, mint egy élettelen rongybaba. Zakatolt a szívem, egy hatalmas üresség tátongott benne, olyan volt, mintha egy golyóval lőtték volna át.

  Leírhatatlanul fájt. Úgy gondoltam, hogy Seogoong megérdemelte a halált. Nem tudtam, nem is érdekelt, hogy halt meg, csak reméltem, hogy saját maga vetett véget az életének. Ha nem halt volna meg, én próbáltam volna megölni.

Tomboltam.

  Valaki benyitott az ajtón. Csak Kidoh lehetett az, így fel sem néztem a párnák közül. Az alak leült mellém és tenyerét hátam közepére helyezte. Dörzsölni kezdte azt, s közelebb hajolt hozzám.

- Hayi, cica, életem, ne sírj – suttogta higgadt hangon.

Figyelemre se méltattam kedvességét. Rajtam már az sem segített. Ezt a sebet semmi és senki nem tudja meggyógyítani.

- Nem Seogoong tette – mondta Kidoh magabiztosan.

- Honnan tudod? – üvöltöttem fel. Idegesített, hogy Kidoh ilyeneket állít. Ott állt a bizonyíték a lapon… Ez alátámasztott minden kétséget. Hogy kérdőjelezheti meg?

- Onnan, hogy Seogoongot megfojtották a párnájával. Saját magát nem tudta volna megfojtani a párnával, ezt csakis más tehette. Vagyis valaki rá akarja fogni Xero halálát. Terelő hadműveletet próbált végrehajtani, de ez most nem jött össze neki. Vagyis de, a többiekkel még továbbra is el tudja hitetni, hogy nincs semmi gond, meghalt a gyilkos. Csakhogy igen, most már ők is tudják, hogy valami nincs itt rendben. Meghalt két ember. Két barát…

- Haza akarnak majd menni – szipogtam.

- Nem fognak. Jenissi most mondta, hogy kilyukasztotta valaki az összes gumit. Mindegyik autón.

16. fejezet

11. óra

3:03 am

   - Neee… - kiáltottam fel, miközben mindkét kezemmel előre nyúlva igyekeztem elkapni Xerot, aki csak zuhant és zuhant le a mélységbe, amelynek alján ezer éles lándzsa várta áldozatát. Már nem tudtam elkapni, tudtam, hogy lehetetlenség lenne megmenteni és ez végtelen fájdalmat hagyott maga után a szívemben. Csak néztem, ahogy a test súlyosan zuhan a végzete felé és én csak arra voltam képes, hogy térdeimet levessem a földre, pontosan a hatalmas tátongó lyuk elé és várjam, amint a test földet ér.

   Egy pillanat alatt felszúrta őt a sok lándzsa, a felismerhetetlenségig roncsolta testét. Még ideje se volt reagálni a fájdalomra, azonnal meghalt. És vele együtt én is meghaltam. Mintha az én szívemet is ezer apró lándzsa szúrta volna át. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól, de elszorult torkom még ezt sem engedte. Még levegőt venni is alig tudtam, kezelhetetlenné vált a testem. Fuldokoltam saját könnyzuhatagomban.

   - Hayi, Hayi, ne csináld ezt, kelj fel! – egy férfihang szólongatott, de olyan távolinak és haloványnak tűnt a hang, hogy akár képzelhettem is volna. De egyre erőteljesebbé vált és mintha meg is ragadott volna. Valaki hozzáért az arcomhoz. – Hayi, kérlek, kelj fel!

- Mi van vele? – ezúttal egy másik ember hangját hallottam. Magasabb volt a hangja az előzőéhez képest, mégis nagyon kellemes volt a hangzása. Nem volt ismerős mégse, mert még mindig nem hallottam tisztán. Csengeni kezdett a fülem.

- HAYI! – ez az üvöltés már nagyon is valósnak tűnt és már azt is tudtam, hogy kitől ered. És a hang azonnal visszarántott a valóságba.

   Ólomnehéz pilláimat próbáltam felnyitni, de nagyon ragaszkodtak az alsó pillákhoz, nem akartak elszakadni.

- Igen? – suttogtam elhalóan, rekedtessen. Ajkaim össze voltak ragadva és nagyon szárazak voltak. Torkom is olyan volt, mint a száraz sivatag, nehézkessé tette a nyelést.

- Figyelj Hayi, ébredj fel – utasította Kidoh.

- Miért? Mi van? – ültem fel. Csak most éreztem azt, hogy mennyire is kényelmetlenül feküdhettem. Minden porcikám fájt, végtagjaim elgémberedtek és úgy éreztem, hogy a nyakam mindjárt kiszakad a helyéről. Nem tudtam mozgatni, ezért nekiálltam nyomkodni kezeimmel.

   Megkerestem szemeimmel Kidoht. Vártam, hogy egy mosollyal, egy csókkal üdvözöljön, de teljesen más fogadott. Aggodalmas és szomorú képet vágott.

   Levert a víz. Vajon mi történhetett?

- Hayi, minden rendben? – tette fel a kérdést, miközben megmarkolta tenyeremet. Öklébe zárta aprócska kezemet és várta továbbra is aggódó ábrázattal, hogy mit válaszolok.

- Igen, azt hiszem. Vagyis volt egy furcsa álmom, de megvagyok. Viszont te nem tűnsz valami túl boldognak. Baj van? - Csak ekkor néztem körül igazán, mert eddig azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Legutóbbi emlékem az volt, hogy Kidoh ölében feküdtem azután, hogy szerelmet vallottam neki és gondolom elbóbiskoltam. Most viszont nem a tábortűz mellett voltam, hanem egy kanapén a nappaliban. A szobában rajtam és Kidoh-n kívül Gohn volt, aki szintén nem tűnt túl boldognak.

- Cica, figyelj, nem is tudom… - Sose szólított cicának. Megilletődtem, mert nem gondoltam volna, hogy Kidoh valaha is becézni fog valahogy. Hirtelen ki is zökkentett abból a tudatból, hogy most valószínűleg nem jó hírrel fog szolgálni nekem Hyosang. Az a sóhaj, ahogy belekezdett mondandójába, és ez a zavartság… Nem volt jellemző Kidohra a meggondolatlanság és az össze-visszaság. Minden mondata jól átgondolt volt.

- Igen? – türelmetlenkedtem.

- Egy fél órával előbb tért vissza mindenki a keresésből. Hidd el, mindent megtettek azért, hogy megtalálják Xerot, de sajnos nem lett meg. Bár azt hiszem ez még mindig a jobbik eset, tudom, hogy téged ez sem igazán vígasztal. Nem akartalak felkelteni ezért, csak láttam, hogy álmodban sírtál és nyöszörögtél, ezért inkább úgy gondoltam mégis felébresztelek. Tudom, egyik rémálomból csöppensz a másikba, de mindenképpen most kellett közölnöm veled ezt a dolgot, még mielőtt bárki mástól tudnád meg.

  Csak bólintani tudok. Semmi más interakcióra nem képes a testem. Teljesen üresnek érzem mindenem, mintha a testemen kívülre helyeződtem volna. Csak az járt a fejemben, hogy ez még mindig jobb, mint az, ami az álmomban történt vele.

- Hayi, ne aggódj érte, rendben? Biztos vagyok benne, hogy csak eltévedt és vissza fog ide találni. Ha pedig nem ide, akkor pedig keres egy olyan helyet, ahol van térerő és hív segítséget. Egy pár perce próbáltam megcsörgetni, de csak most vettem észre, hogy itt lent a völgyben egyáltalán nincs térerő.

- Jó. – válaszolom kurtán. Nem igazán érdekelt most az, amit Kidoh hablatyolt, de láttam rajta az igyekezetet, hogy kicsit jobb kedvre derítsen és enyhítse a körülményeket.

- Úgy döntöttem beavatom mindenbe Gohn-t. – váltott más témára és ez végre elfeledtette velem egy pillanatra Xerot. Felkaptam a fejemet rá.

- Mi-micsoda? – lepődtem meg. – Én eddig azt hittem nem bízol meg senkiben.

- Gohn a legjobb barátom és végül olyan beszélgetésbe keveredtünk, hogy nem tudtam belőle kimászni úgy, hogy ne hazudjak neki valami hihetetlent, így végül az igazság mellett döntöttem. De nyugi, teljesen mellettünk van, elhiszi azt, hogy ne mi öltük meg Sooyeon-t és Sookyun-t. – Gohn erre helyeselt.

- És hogy derült ki végül az igazság? – Igazából kíváncsivá tett, hogy mi volt az a helyzet, amiből már Kidoh sem volt képes kimászni.

- Gohn elindult fel a fenti mosdóba, mert az alsó foglalt volt. Szerencsére bent voltam a nappaliban melletted, amikor ez történt és eszembe jutott, hogy ki is van ott a fenti mosdóban. Gohn után rohantam, aki már ott állt az ajtóban és akkor el kellett neki mondanom, hogy miért nem mehet be abba a mosdóba. Végül miután elmondtam, kinyitottuk az ajtót, és el sem hiszed, de eltűnt Sooyeon teste. Persze továbbra is minden véres, de a test szőrén-szálán eltűnt.

Kiakadtam. Mi az, hogy eltűnt? Egy holttest csak úgy magától nem vándorol el. – De ki? Hogyan? – fakadtam ki idegesen.

- Nem tudjuk – rántott vállat Gohn. – De elhittem akkor is, mert a vére akkor is mindenhol ott volt a mosdóban. Félelmetesen néz ki.

- És szerinted Sookyun teste is? - fordultam Kidoh felé.

- Nem tudom Hayi. Fogalmam sincs, hogy és mikor történt. Szerintem egyébként Sookyun teste továbbra is ott van. Az eldugottabban van, mint ez volt. Valószínűleg a gyilkos is rájött, hogy nem akar lebukni és azt szeretné, hogy szépen csendben tűnjünk el mindannyian. Ha valaki megtudná, hogy itt gyilkolnak, biztosan le akarnának lépni az autókkal.

- Miért nem lépünk mi le, még mielőtt megtörténne a baj? Mi legalább túlélnénk. – Volt valami abban, amit Gohn mondott, de nem tartottam helyénvalónak.

- Nem mehetünk el csak úgy. Én Xero nélkül nem megyek sehova – jelentettem ki. – És a többieket se szeretném itt hagyni.

- Én pedig nem szeretnék a kocsimba esetlegesen egy gyilkost szállítani, ezért gondoltam arra, hogy csak mi hárman.

- Most komolyan le akarsz lépni? – néz fel az álló Gohnra Kidoh. – Nem tehetjük ezt. Mi van, ha útközben rájönnek, hogy esetleg nem véletlenül menekültünk el? Ott van még Hansol és Jenissi kocsija is. Elmennek a legközelebbi pontra, ahol van térerő és ránk küldik a kékeket. Nem fogom életem hátralevő részét egy kibaszott cellában tölteni – gurult be Kidoh.

- Jó, oké, csak egy ötlet volt – csillapította le a kedélyeket Gohn.

- Legvégső esetben tényleg lelépünk – tettem hozzá. – Én sem akarok börtönbe gubbasztani, pláne nem itt hagyni a barátaimat a pácban. Kidohval azon vagyunk, hogy kiderítsük ki tette, hogy minél hamarabb megállíthassuk.

- Azért ez nem teljesen így van – pillant rám Hyosang. – Én egy szóval nem mondtam, hogy meg akarom menteni a többieket, én csak azt mondtam, hogy a te testi épséged érdekel és tudom, hogy ebbe az is beletartozik, hogy te Xero nélkül egy tapodtat se teszel.

- Annyira furcsák vagytok mindketten! – Kiborultam. Egyszerűen nem voltam képes felfogni, hogy ez a két ember, hogy szarhatja ennyire telibe a barátait.

- Miért?

- Mert épp ésszel nem lehet felfogni azt, hogy ti mennyire hidegen viselkedtek a barátaitokkal!

- Hayi, nálunk az, hogy haver, teljesen más jelentéssel bír, mint egy normális embernél. Ha úgy vesszük, mi egy utcai bandát alkotunk. Mindannyian bűnözők vagyunk valamilyen úton-módon és bármennyire is az látszik, hogy jóba vagyunk, sosem lehetünk igazi barátok.

   Gondolj bele, ha egyszer elkapnák B-Joot és Hansolt azért, mert graffitiznek, akkor az lenne az első, hogy Yanot is feldobnák a rendőröknek, hogy füvet árul. Így tudnak enyhíteni a büntetésükön, mellesleg egy olyan dealerről beszélünk, akinek rohadt nagy a vendégköre. És hogy ez ne legyen elég, ezzel még Jenissit is feldobnák, mert ő termeszti. Két legyet egy csapásra. És ezt mindazért meg mernék tenni, hogy a saját seggüket mentsék.

- És nem igaz az sem, hogy egy tapodtat sem tennék meg Xero nélkül, csak addig nem akarom elhagyni ezt a helyet, ameddig elő nem kerül, vagy fel nem hív, vagy valami.

- Mindegy, igazam volt… - legyint Kidoh. Feláll mellőlem, elengedi a kezemet is. – De ebbe most nem megyek bele Gohn előtt. Jobb lenne, ha inkább felmennénk az emeletre és ott folytatnánk az alvást. A többiek is lefeküdtek már. Megbeszéltük Gohnnal, hogy ott lesz nálunk és felváltva alszunk. Reggelig őrködünk, így biztosan nem történhet baj.

- Jól van. – Elfogadtam a tényállást, de tudtam, hogy holnap reggel még vár rám egy hosszas beszélgetés Kidohval négyszemközt.

   Nem akartam újra átrágni vele ezt a Xero-s témát, mert úgy éreztem már felesleges magyarázkodnom. Kimondtam, hogy szeretem, ennél többet már nem tudok tenni bizonyítására. Ő viszont még egy puszit se adott, miután felébresztett és ez titkon nagyon is rosszul esett.

    Bevackoltam magamat a takaró alá. Gohn leült a fotelra és elkezdte a telefonját nyomkodni. Kidoh pedig elfoglalta az ágy másik felét. Vártam, hogy talán átölel, vagy megcsókol, jó éjszakát kíván, de semmi nem érkezett tőle.

Vajon Gohn jelenléte zavarja ennyire?

15. fejezet

(egy kis hangulatzene az olvasáshoz) 

8.óra
12.18 pm

- Elpilledtem. – jegyeztem meg Kidohnak, aki még mindig a legnagyobb erőbefektetéssel emelte feje föle a baltát, hogy egy nagyobbb darab fatönkbe vágja.
- Én is fáradok, de ma éjjel nem aludhatunk. – megállt, hogy letörölje az izzadságot a homlokáról.
    Nekitámasztotta a baltát a fatönknek, kezébe vett pár hasábot és a tűzre dobta.
Váratlanul ért érintése, amikor vállamra helyezte tenyerét.
- Viszont van most egy óránk.
Mosolyra fakasztott kijelentése. – Nincs most erőm hozzá, ne haragudj.
- Akkor viszont... – leguggolt mellém – gyere, feküdj le ide. – leült a fűbe és a combjára helyezte jobbját.
Lecsúsztam a fatönkről, melyen eddig ültem és lassan hátradőltem. Jól eső érzés volt a hűvös fűbe ülni. A tűz felforrósította a levegőt, s kellemes, langyos szellőt hozott felénk a fuvallat. Behunytam szemeimet és csak élveztem a pillanatot. Kidoh simogatni kezdte a hajamat.
- Szerinted meg lesz Xero?
- Mm, biztosan. Ne aggódj miatta. Vissza fog térni a többiekkel együtt.
- Remélem.
Csend állt be közöttünk. Először éreztem kínosnak a kettőnk közti nyugalmat. Éreztem, hogy Kidoh nyugtalan, a másik lábát folyamatosan mozgatta.
Már készültem megkérdezni, hogy mi a baj, amikor megtört.
- Te még mindig Xerot szereted, igaz?
Felengedtem szemhéjamat. Hyosang csak az eget bámulta. Üveges volt a tekintete, a tűz fénye izzott benne.
Fájni kezdett a mellkasom és görcsbe rándult a gyomrom. Tudtam, hogy meg kell szólalnom, de nem tudtam megfogalmazni gondolatomat.
   Itt egyáltalán nem arról volt szó, hogy én szeretem-e még Xerot. Ez egyértelmű volt. Az, hogy elveszett, csak jobban alátámasztotta a tényt. Viszont próbáltam kizárni őt, semlegesnek gondolni. Ő a legjobb barátom, nem több.
- Gondoltam. – hajtotta le a fejét. Csalódottságot véltem felfedezni arcán, de közben mosolygott. Nem tudtam, hogy mi ebben olyan vicces. Ideges lettem.
- Nem Kidoh, csak arról van szó, hogy nehéz elfelejtenem őt. – szólaltam meg.
- És mit gondolsz, hány év kell még ahhoz, hogy feldolgozd?
Felment bennem a pumpa. Kihallottam kérdéséből a féltékenységet és a gúnyt. Erélyesen visszavágtam: - Figyelj Kidoh, én igyekszem és sok segítséget jelent az, hogy itt vagy velem, de nem egyszerű. És hidd el, az utóbbi pár órában már azt éreztem, hogy hamarosan ki fogom mondani, de közben folyamat az motoszkált bennem, hogy egyrészt hogyan viszonyultál hozzám régebben és az, hogy még túl korai lenne.
- De mi?
Felültem.
- Az, hogy szeretlek, érted? – ordítottam fel.
A langyos fuvallatból hirtelen hideg lett. Megfagyott köztünk a levegő. Nem tudtam Kidoh szemeibe nézni tovább. Felpattantam és elfordultam tőle.
Hallottam, ahogy ő is feláll és közelebb próbál jönni hozzám, de én is teszek előre egy lépést és ennek hatására megáll. Megértette a jelzést.
- Figyelj Hayi, én nem akartam... Csak tudod, nehéz elfogadnom,  hogy Xero még mindig képben van.
- De miért Hyosang?
- Ne hívj Hyosangnak!- csattant fel. -  Azért Hayi, mert azóta közelebb akartam hozzád kerülni, mióta először találkoztunk. De nem közeledtem, mert Gohn elmondta, mi a helyzet és én is láttam, hogy úgy mész utána, mintha a pincsikutyája lennél. Láttam a szemedben azt a rajongást, amitől felfordult a gyomrom. Ezért próbáltam minél hűvösebb lenni hozzád. Sokszor nem is mentem veletek sehová, mert rossz volt látni, ahogyan Xero tönkretesz, egyre jobban belevitt a rosszba. Sokszor azt éreztem, hogy be kell húzzak egyet Xeronak, hogy térjen már észhez.
- Tudok magamra vigyázni! – fordultam meg és kiáltottam rá. – Tisztában voltam azzal, hogy mit tesz velem Xero és én is akartam! Elegem volt abból, hogy mindig én voltam a jó, akire folyamat vigyázni kell. És ő végre felfogta ezt, ezért engedett meg nekem sok mindent és vitt magával egyre többször a körbe. Ki akartam törni a „tökéletes” életemből. Te viszont újra oda akarsz visszalökni. Folyamat magad mellé rendelsz és úgy vigyázol rám és leoltasz!
- Nem veszed észre mi zajlik körülötted? Hayi, megöltek két lányt, ne csodálkozz, hogy folyamat azt akarom, hogy velem legyél. Nem akarom, hogy bajod essen. Ha... – egy nagy sóhajra megállt és hirtelen ellágyult a hangja. Ujjaival összecsípte orrnyergét, majd újra belefúrta tekintetét a szemembe. – Ha bármi történne veled... Hayi, nekem csak te számítasz.
Kidoh megsemmisült. Szipogott egyet, majd előkereste kabátja belső zsebéből cigarettáját és az öngyújtóját. Kattintott vele egyet, s kifújta az első adag gomolygó füstöt.
   Nem tudtam mit mondjak. Szívem azt diktálta, hogy menjek oda hozzá és bújjak hozzá, érezzem a megsebzett szíve melegét, de az agyam csak azt hajtogatta, hogy nem teheted meg, elvégre is ezt ennyivel nem intézhetem el. Már én is a sírás határán álltam, nem tudtam, mire is hallgassak igazán.
Bűntudatot keltett bennem, hogy ennyire szívtelenül bántam vele, de végre valahára fény derült az igazságra. És most életemben először éreztem azt, hogy el fogom tudni engedni igazán Xerot.
  Elindultam Kidoh felé. Lassú léptekkel haladtam felé. Ő nem nézett rám, csak a földet bámulta. Biztos voltam benne, hogy továbbra is a könnyeivel küszködik. Szégyellte őket.
Már ott álltam előtte, mellkasára helyeztem bal kezemet és a másikkal álla alá nyúltam. Kissé megemeltem fejét, hogy láthassam végre azokat a könnyeket.
Apró, csillogó cseppecske folyt le arccsontján.
- Kidoh, én tényleg komolyan mondtam, azt, hogy szeretlek. Ne haragudj, hogy ordítva kellett hallanod tőlem először.
Választ nem kaptam, nem is vártam, viszont megrázta a fejét, ezzel jelezve, hogy nem gond.
- Kérsz egy cigit? – suttogta rekedtessen.
Elnevettem magam és megcsókoltam. A fiú kezéből kiesett a félig leégett cigaretta és szorosan a derekam köré fonta karjait. Olyan finoman csókolt, teljesen ellágyultam karjaiban. Puha volt és nedves. Mámoros köd telepedett fejemre, el is feledtette velem, hogy hol vagyok, hogy mennyire fáradt vagyok és hogy mennyire rossz dolgok zajlottak körülöttünk.
Még hosszú percekig álltunk így. Egyre erősebben ragaszkodtam ajakihoz, nem éreztem helyénvalónak elszakadni tőle. Végül ő tette meg, de nem bántam meg, mert ezek után mégszebb dolog következett: - Nem haragszom rád egyáltalán és én is...
- Igen? Mit te is?
- Nem mondhatom ki, mert túl korai lenne.
Újra nevetnem kellett. Nekem is korai volt kimondanom, de nem bántam meg, hogy megtettem. Kidoh az az ember, aki igazán megérdemelte és nagyon jól is esett elmondani neki.
Alig várom, hogy újra mondhassam...

14.fejezet

7. óra

11.34

  Ugyanebben a pillanatban felkiáltott Hojoon is. – Nézzetek, ott jön valaki! - Mutatott oda, ahonnan körülbelül 10 perce még ők jöttek vissza.

- Egyedül van? – kérdezte aggódva Hansol.

- Azt hiszem igen. – mondta Hojoon.

A házból dörömbölés hallatszódott, majd kivágódott az ajtó. A-Tom elhaladt a tűz mellett, mellettem, majdnem fel is lökött, aztán már majdnem ott volt Sangdoval szemben, amikor elordította magát: - Most aztán meghalsz, gyere ide! – iszonyat düh tört ki a fiúból. Megragadta Sangdot és felsőjénél fogva megrángatta.

- Miről beszélsz te idióta? – csodálkozott Sangdo. Az ő hangjából is az indulatosság csengett ki.

- Arról bazdmeg, hogy elvitted a Berettámat és te lőttél. Lelőtted Xerot mi? Hol van? Hova ástad el te faszfej? – hisztérikusan tovább rángatta Sangdot.

  Ekkor már a többiek is megeredtek a fiúk felé. Kidoh és Gohn lefogták A-Tomot, míg Sangdot Hansol és B-Joo ragadta meg.

- Álljatok le! – kiáltotta Kidoh. – Ez nem vezet semmire!

- Dehogynem, ő tette! – idegeskedett A-Tom.

- Honnan tudod? Megkérdezted tőle, hogy mi történt?

- Nem.

- Akkor meg mit vádaskodsz? Ha? – kérdezte Sangdo. – Nem én vittem el a Berettádat. A lövés nagyon közelről dördült és rohadtul megijedtem. Akkor már rég nem voltam Xero mellett. Nem tudom hova tűnt… - itt lesütötte a szemét.

- És ha ő lőtt? – kérdeztem, de mindenki felnevetett ezen az ötleten. Természetesen kivéve Kidoht.

- Ki? Xero? Viccelsz? – hangzottak el a kérdések.

- Ugyan már Hayi. Nem lett öngyilkos. – jelentette ki Hansol. – Szerintem elég jól ismered ahhoz, hogy tudd, nem tenné meg soha.

- Akkor mégis ki tette? Most mondd meg! Mindannyian itt vagyunk, senki nem vallja azt, hogy nála lett volna a fegyver, hogy ő lopta volna el A-Tomtól. Vagy valaki nagyon sunyít és hazudik, vagy Xero volt! – álltam ki saját állításom mellett.

- Figyelj Hayi, 16-an jöttünk ide. 2-en már eltűntek, de ők is lehettek. Xero sincs itt. De én inkább azt mondom, hogy közülünk lőtte le valaki Xerot, mintsem az, hogy Xero lőtte le magát. – mondta B-Joo.

- És mi van, ha megtalálta a lányokat? – kérdezte Nakta érdeklődően. – Elvégre egyikünk se találta meg őket.

- Miért lőtte le volna akkor őket te hülye? – fordult Naktához A-Tom.

  Egyre több megoldás érkezett és egyre színesebbek és durvábbak voltak. Idegesített, hogy a lányokat is beleveszik. Azt akartam, hogy tudják, mi történt.

- És mi van akkor, ha Hayi volt?

   Erre felfigyeltem. Elkezdődtek a vádaskodások, és ez rohadtul nem tetszett. – Már miért lettem volna én? – pillantottam Seogoongra. Csak nem rám akarja terelni a gyanút? Lehet észrevette, hogy kifigyeltem magamnak.

- Mert ti voltatok itt legelsőnek. Ki tudja még mire volt időtök.

- Ennyi erőből Kidoht is vádolhatnád!

- Seogoong, nem ők voltak. – állt ki mellettünk Sangdo. – Már viszonylag magasan jártam északon, amikor szinte mellettem dörrent a pisztoly. Lehetetlen lett volna visszaérniük előttem, vagy bárki előtt is.

Helyeseltem. Ezzel tudtam, hogy biztosítottuk az alibinket. Egy darabig biztosan nem fog még ránk terelődni a gyanú. Na majd akkor, ha kiderül, hogy Kidoh hazudott Sookyun holtestével kapcsolatban.

- Amúgy mindenki csoportban maradt? Egy pillanatra sem szakadtatok szét? – érdeklődött Kidoh. Láttam rajta, hogy lázasan járatja agyát és most először tett fel kérdést a többiek felé. Valószínűleg elakadt ő is valahol. Káosz uralkodott benne is.

  - Nem, nem igazán szakadtunk el. Egyszer hugyoztam egy fa tövében, de megvártak. – felelte Gohn.

- Xero is hugyozni állt meg szerintem, akkor vesztettük el egymást. Nem vettem észre, hogy lemaradt. Csak meséltem neki valami hosszút, és akkor vettem észre, hogy nincs mellettem, amikor abbahagytam a sztorit és nem kaptam rá reakciót. Már jóval feljebb járhattam. Megálltam. Hívtam Xerot, de nem szólt senki. Úgyhogy továbbmentem egyedül, gondoltam még megyek egy kicsit és visszafordulok. Akkor dördült el a fegyver.

- És miért később értél vissza?

- Mert sokkal feljebb jártam hozzátok képest. Mellesleg egy pillanatra azt hittem, hogy elvesztem. De akkor megtaláltam újra az ösvényt, amelyen elindultunk Xeroval.

  Néma csend lett. A fiúkat végre elereszthették a többiek, már nem ugrottak egymásnak. Mindenki lehajtott fejjel gondolkodott, végül Jenissi törte meg a csendet. – Akkor most neki kéne állnunk megkeresni őt is, nem?

- Az lenne a helyes. Elvégre meg kellene tudnunk, hogy mi van vele. – válaszolta Gohn a legkisebb lelkesedés nélkül. Fáradt volt, és nem csak ő, hanem mindannyian azok voltunk. Az én porcikáim is remegtek már az állástól, úgy éreztem le kell ülnöm. Bár ebben nem csak a fáradtság játszott szerepet, hanem az idegesség is. Visszafojtott könnyekkel küszködtem, egyre rosszabb és rosszabb gondolatok kavarogtak bennem Xeroval kapcsolatban. Nem voltam teljesen biztos abban, hogy még él. Egyre lehetetlenebb helyzetekben képzeltem el őt. Egy pisztollyal a szájában, vagy éppen véresen, hátán egy tátongó sebbel, a földön heverve.

   Csak Kidoh jelenléte adta meg a nyugalmat számomra. Igaz, ő nem velem volt elfoglalva, sokkal inkább a többiekre figyelt megint. A mondataikra, kérdéseikre. Bíztam benne, hogy már magában készen áll egy biztos analízissel, már csak arra vár, hogy a többiek lepihenjenek végre és elmondhassa nekem is gondolatát.

- Na jó, mi lenne ha még várnánk egy órát? Abban egy kicsit pihennénk, aztán folytatnánk a keresést. – ajánlotta fel tervét P-Goon.

- Nem jó! Már ne is haragudj, de mi van akkor, ha a haverod éppen az erdőben haldoklik, mert meglőtték? Pont hogy rohadtul gyorsan meg kéne őt találnunk még most, hülyeség is volt itt fecsérelni az időnket. Menjünk! És én nem adom fel, meg fogom keresni Sookyunt és Sooyeont is! – csattant fel Hansol. Ő volt az egyetlen, aki még mindig gondolt a lányokra. Elvégre az ő barátnőjéről volt szó. Xero eltűnése nagyobb port kavart mindenkinél, így nem is meglepő, hogy a többiek megfeledkeztek róluk. Ez is előnyös volt számunkra.

- Oké, oké. Akkor újabb csapatokba szerveződünk. Valaki most itt is fog maradni, hátha visszajönne magától Xero. Ki vállalja ezt a szerepet? – nézett körbe Seogoong.

   Hyosang feltette a kezét.

- Rendben. Akkor te maradsz. – Többen is próbálták feltenni a kezüket, de senki se volt olyan gyors, mint Kidoh.

- Most csak 3 nagyobb csapatra szedlek szét titeket. B-Joo, Nakta, Yano, A-Tom, ti lesztek együtt, én, P-Goon, Jenissi és a harmadik csapatban Gohn, Sangdo, Hojoon illetve Hayi.

- Ha nem baj, Hayi most is inkább velem maradna. - mondta Kidoh.

  Megkönnyebbültem, hogy újra vele lehetek kettesben és most még itt is maradhatunk, pihenhetünk.

- Nem Kidoh. Hayi Gohnékkal kell, hogy menjen – tiltakozott Seogoong. Nem is értettem milyen felindulásból. Mit kifogásol abban, hogy Kidohval maradjak?

- Az senkit nem is érdekel, hogy én mit akarok? – csattantam fel talán kissé hisztérikusan.

- Akkor mondd, mit szeretnél – mondta gúnyosan Seogoong.

- Kidohval akarok maradni – szögeztem le. Hyosang felém bólintott, helyeselte a választásomat.

- Jó, rendben, leszarom. Akkor maradj itt. Mi elindultunk! Majd egy óra múlva újra itt leszünk. Tartsátok életben a tüzet addig. – utasította.

   Már az erdő szélén jártak a csapatok, amikor Kidoh rágyújtott és végre meg mert szólalni.

- Te is…? – kezdte meg a kérdését, de úgy éreztem közbe kell vágnom, mert ugyanarra gondolunk.

- Hogy Seogoongra gyanakszom-e? Igen, nagyon is.

- Ügyes. De lehet ez csak véletlen, lehet a fáradtság teszi őt is ilyenné. Én észrevettem még valamit.

Kíváncsian közelebb mentem Kidoh-hoz. – Mit láttál?

- A-Tom keze véres volt.

- Nagyon?

- Nem, nem olyan nagyon, de sáros is volt, nem csak véres. Ez azt is jelentheti, hogy sárral próbálta eltűntetni a vért – tanakodott Kidoh.

- Értem. Vagyis nem. Össze vagyok teljesen zavarodva. Igazából egyre több ember jön szóba, és most leginkább Seogoongra gyanakszom, de ebben se lehetek teljesen biztos.

- Jól mondod. Egyébként mit kérdeztél Yanotól?

- Hogy Seogoongnak honnan vannak a sebei. Elvileg elcsúszott az erdőbe, amikor szaladtak lefelé, de nem tudom. Elsősorban azok váltak nekem is gyanússá rajta. Utána pedig ez az irányító szerep. Nem is értem.

- Igazából Seogoongban mindig is megvolt ez az irányítási kényszer, de amíg Xero velünk volt, el volt nyomva. Az egész ott csúszik el, hogy bármennyire is furcsa most Goong, nem lenne képes gyilkolni.

- És A-Tom?

- Ő igen, de nem hiszem, hogy a saját fegyverét lopta volna el. Lehet csak megsebesült, azért volt véres a keze. Egyelőre hiába próbálok meg mindenkit átvenni, mindenkinél az a végeredmény jön ki, hogy úgysem tenné meg soha. Nagy a szája az összesnek, mindegyik követett el már számtalan bűncselekményt, de emberölést még soha. Nézz csak Yanora, tiszta ártatlannak tűnik, holott droggal kereskedik. Lehet nem közvetlen, de közvetetten kokainnal már ölt embert. A-Tom a japán feketepiacról szerzi be a fegyvereit és adja el különböző bandáknak a koreai gettóból. Gohn se tűnik rossz fiúnak, de ne hidd azt, hogy nem az. Az apjával együtt sikkasztottak. Elvileg még nem jött rá senki, és ha jól tudom most le is álltak a dologgal, de sok ember életét tette ezzel tönkre. Szerintem nem is kell folytatnom a sort, érted, hogy mire akarok kilyukadni.

- Igen, értem. Egyik sem ártatlan, de most mégis azok. Kidoh, hogy fogunk mi rájönni arra, hogy ki tette? – aggodalommal tekintettem a fiúra, aki homlokráncolva pillantott rám.

- Ez nem fog tetszeni, de egyelőre várunk és szépen megfogyatkozunk. Itt nem fognak megállni az eltűnések. Minél kevesebben leszünk, annál közelebb leszünk ahhoz, hogy kiderüljön, ki a felelős mindezért. Talán még a miértjét is megtudhatjuk. Itt most fog elkezdődni az igazi véres játszma. 

13. fejezet

7. óra

11.04 pm

   - Mit mondunk a többieknek pontosan? – kérdeztem Kidohtól, aki a tábortüzet piszkálta egy száraz ággal.

    Még senki nem tért vissza a megbeszélt találkahelyre, mi voltunk az elsők, így maradt időnk átbeszélni a dolgokat. Az ide vezető úton nem szóltunk egymáshoz. Csendben sétáltunk egymás mellett lassan, csak a gallyak és szárazlevelek ropogtak lábaink alatt. Egyszer-egyszer szipognom kellett, mert legbelül mélyen szomorú voltam mindazért, ami történt. Szerettem a lányokat, még akkor is, ha az utóbbi időben furcsák voltak velem, és az a tudat sem tetszett, hogy Sooyeonnal összejöttek. Mindezek ellenére rengeteg kellemes emlék fűződött hozzájuk és fájt, hogy több ilyen már nem lesz.

   Más is eszembe jutott közbe. Újra a gyanúsítottakon gondolkodtam, pörgettem az agyam és elkapott a páni félelem, hogy erről a helyről nincs menekvés. Már ketten meghaltak és biztosan nem véletlenül. Lesznek még itt áldozatok. Ahogy Kidoh is mondta, nem bízhatok meg senkiben.

- Azt, hogy megvan Sookyun, elvezetjük őket oda. Ha tudsz, akkor kicsivel több érzelmet mutass a barátnőd elvesztése miatt, mert ránk fog terelődni a gyanú azzal, hogy milyen hűvösek vagyunk.

- Jó, én gyászolok, de csak magamban. Inkább ideges vagyok. – És ez látszott is rajtam. Képtelen voltam leülni egy fatuskóra, csak ingattam állás közben a csípőmet ide-oda, muszáj volt mozgásban tartanom magam. A legrosszabb tulajdonságom is visszatért, újra rágni kezdtem körmömet és egyre több vesztette el hosszúságát.

- Azt látom. Gyere ide. – nyújtotta ki a karját felém.

Közelebb mentem, megfogtam a kezét és magához rántott. Átölelte a lábamat, fejét az alhasamnak nyomta. Beletúrtam friss hajába és tincseivel játszadoztam.

- Már nyugodtabb vagy? – kérdezte.

- Sokkal. – elmosolyodtam. Már majdnem kicsúszott a számon a szó, de túl korai lett volna. Azt hiszem, szavak nélkül is tudja, hogy mit érzek.

- Lassan itt kéne már lennie a többieknek. – nézett az analóg órájára Kidoh. Ezzel a mozdulatával el is engedte lábaimat.

  Körbenéztem, és keleti irányból mozgolódást láttam a távoli bokroknál.

- Nézd, szerintem ott jönnek. – böktem a bokorra. – Kik lehetnek azok?

- Ha jól tudom P-Goon és Jenissi, de már nem tudom pontosan ki merre ment.

- Valóban ők azok. – odaintettem a fiúknak. Szinte rohantak felénk.

- Mi az? –fordult feléjük Kidoh, mikor már fél méternyire se voltak tőlünk a fiúk.

Megálltak előttünk, fujtattak és térdeikre támaszkodva pihentek. Izzadságcseppek csorogtak homlokaikról és karjaikról.

- Mi történt? – egyre izgatottabban éreztem magam.

P-Goon vett egy mély lélegzetet, kiegyenesedett, majd belekezdett: - Egy lövést hallottunk és akkor visszarohantunk mindketten.

- Ti nem hallottátok? – kérdezte Jenissi.

- Nem, mi nem. Nem régóta vagyunk itt, mi a tó oldalán sétáltunk, ha jól tudom dél felé mentünk. – mondtam. – És nem tudjátok, eltalált valakit?

- Nem tudom. – mondták egyszerre fejüket rázva.

- Ti találtatok valamit? – tette fel a kérdést P-Goon.

Kidohra néztem, aki a válaszra felkészülve nyitotta is a száját. Megkönnyebbültem, hogy nem nekem kell mondanom.

- Nem. – válaszolta tömören. Egy pillanatra elismerően bólogattam, mire leesett, hogy tömör válasza mekkora hazugságot takart. Kiakadtam, persze nem akartam a többiek előtt ezt kimutatni, de szúrós pillantást vetettem Kidohra, ezt viszont a fiú nem vette észre.

  Hogy jutott eszébe tagadni a dolgokat? Annyira rákérdeznék, de a többiek miatt nem lehet… Még nem. Ezzel most mi volt a terve? Nem ezt beszéltük meg.

- Akkor jó. Mi sem igazából. Kíváncsi vagyok, mi lehet a lányokkal. Szerintetek a többiek találtak valamit? – kíváncsiskodott Jenissi.

- Biztosan. Ha mi nem bukkantunk semmire, akkor máshol biztosan találtak valamit. Nem véletlenül késnek.

Ahogy ezt kimondta Kidoh, észak, északkeleti irányból megjelent még két alak. Utánuk alig pár méterre pedig még 4-en. A-Tom, Gohn, Seogoong, Nakta, Hansol, Hojoon voltak azok. Pár perc múlva Yano és B-joo is megjelent. Már csak Xero és Sangdo hiányzott.

Vajon a kettőjük közül lőttek le valakit? Élve vannak még?

   Mindenki nyúzottan tért vissza. Fáradtak, koszosak voltak, tele karcolásokkal.

- Faszom ki van már! – kiáltotta A-Tom, miközben tarkójára tette mindkét kezét, nagyot nyújtózkodva.

- Nem találtunk semmit. Lehet mélyebben kellett volna keresnünk, de ahogy eldördült az a fegyver, mindannyian elkezdtünk futni. Egyikünk se tudja ki volt, de biztosan gáz van. Ki nincs még itt? – nézett körbe B-Joo.

- Sangdo és Xero. – válaszoltam. Egyre nagyobb aggodalom fogott el. Mi van akkor, ha Xero nem tér vissza? Sangdot is féltem, de Xero… Ő a legjobb barátom. Kicsordult a könnyem, de gyorsan letöröltem arcomról.

- Ha nem jönnek vissza, akkor újra keresésbe fogunk! – jelentette ki Seogoong. Hirtelen átvette a vezetést a csapat felett és ez nem tetszett. Lehet ő tette, lehet elvette Xero életét, csakhogy ő legyen itt a góré.

- Várjunk még egy kicsit, fújja ki magát mindenki. Hátha visszajönnek. – mondta Nakta.

Kidoh ekkor mögém lépett és csak annyit súgott a fülembe, hogy „Gyere”. Meghökkentem. Először az futott át az agyamon, hogy tudomást se veszek róla és nem mozdulok. Végül megadtam magam, arra gondolva, hogy legalább most megtudom, hogy miért tagadja azt, hogy megtaláltuk Sookyunt.

- Mi az? – kissé indulatosan kérdeztem tőle.

- Nem mondjuk el nekik. – jelentette ki egyszerűen.

- De miért?

- Mert nem. – suttogta. Nem álltunk sokkal messzebb a többiektől, nehogy feltűnően eltűnjünk mi is, ami már gyanússá válna számukra. – Majd később elmondom, ha már nem lesz több fül körülöttünk. Oké?

Megforgattam a szemem, de rábólintottam. – Oké.

Visszacsatlakoztam a többiekhez és idegesen figyeltem az erdő szélét, hátha megmozdul egy fa, feltűnik egy árnyék, vagy bármi, de még mindig nem történt semmi.

  Kidoh körbe-körbe sétált, szeme az emberek között pásztázott. Erősen megfigyelt mindenkit. Sejtettem, hogy azt figyeli, kin van gyanús folt, seb vagy bármi más. Én is a példáját követtem. Leültem egy fatönkre, közel a tűzhöz és figyelni kezdtem őket. A-Tomot, Gohnt, Hansolt, de senkin nem láttam semmi furcsát. Kivéve Seogoongon. Az ingje kissé szakadt volt és elég sáros. Egy csúnya zúzódás éktelenkedett a szeme alatt.

   Odafordultam a mellettem ülő Yanohoz, aki egész eddig csendben nézte a ropogó fatönköket a tűzön. Maga alatt volt.

- Yano, te tudod mi történt Seogoonggal? – kizökkentettem bámulásából. Egy pillanatra szüksége volt, hogy visszatérjen a valóságba.

- Azt mondta elesett futás közben. Mivel dombról lefelé futottunk, nem bírt megállni és beütötte az arcát egy fa gyökerébe.

- Értem. Köszi.

  Gyanúsnak tartottam továbbra is. Volt vajon ennek szemtanúja vagy csak mindenkinek ezt állítja? Lehet dulakodással szerezte a kék foltját arccsontján.

   A-Tom az egyik ablakból kikiabált: - Tudtam bazdmeg, eltűnt a Berettám. Valaki elvitte! Azzal lőtt a rohadék!