2. fejezet

0. óra 

      2:30pm

     - Xero, mi a fasznak eszel ennyit? Három BigMac után veszélyes lesz az ivás! – cseszte le Hojoon Xero-t, aki lelkesen majszolta utolsó falatjait is a hamburgerből. Jóízűen csámcsogott a szaftos marhahúson. Arcát mindenhol a szósz borította.

- Még jó, hogy nem engedtem neked a kocsiban evést. Nagyon remélem, hogy nem dobod ki az imént megevetteket. – Kidoh undorodva figyelte a barátját. – Különben a felmosórongy hajaddal fogom felitatni a hányásodat.

    - Sejtettem, hogy valami hasonlót vágsz majd hozzám. Nem fogok hányni, megnyugodhatsz – arcáról letörölte a szaftot és mérgesen felállt a padról. Az összegyűrt szalvétát a tálcára hajította és elhagyta köreinket, hogy visszavigye a tálcát.

   

   Egy ezüst Kia Cee’d parkolt le mellénk, melyből Sookyun izgatottan pattant ki. Hansol a szokásos savanyú képét öltötte magára, amely általában akkor jelenik meg nála, amikor vezet.

B-Joo lehúzta a hátsó ablakot, hogy üdvözöljön minket Yanoval. A haveroknak egy-egy öklöst is kiosztottak.

- Többiek? – tette fel a kérdést B-Joo.

- Majd jönnek – legyintett a visszaérkezett Xero.

  Egyszerre többen fókuszáltunk rá, s az a kis csapat rögtön halk kuncogásba kezdett. Az egyetlen személy, ki nem volt képben a nevetés tárgyával, az Shin Jiho volt egyértelműen. – Mi a faszt nevettek rajtam?

- Van ott egy kis… - bökött Yano az arcára.

- Mi?

- Hát jóformán egy teljes marha legel a pofádon, de ne is foglalkozz vele. Semmiség – válaszolt B-Joo.

   Xero sértődötten hátat fordított nekünk és már indult volna be a gyorsétterem épületébe, amikor megjöttek a többiek is. Készen álltunk. Több 10 liternyi pia sorakozott a csomagtartókban, töménytelen mennyiségű kaja, pakk dohányok, pipák, fű. Minden készen állt egy tökéletes hétvégéhez. Szülők és testvérek nélkül a háborítatlan erdőben, B-Joo szüleinek hétvégi faházában, mely egy kész kastélynak számított. Bár 16 ember soknak számít, mégis kevésnek fog tűnni, főleg, ha részegre isszuk magunkat.

 

  A 4 jármű sorjában száguldott ki a zsúfolt városból, s gördült be egy nyugodtabb, jobb légtérbe.

  Az unalmas búzatáblákat mezők, füves puszták váltották fel, majd a kisebb tölgyes erdők, majd a bükkösök. A terep egyre nehezedett, de a Nissan tökéletesen tűrte a strapát. Rázós utunk Jihonál megtette a hatását, és enyhén rájött a rókázhatnék, de még időben szólt, így meg tudtunk állni. A kiadós hányását Xero a Jack Daniel’s-el öblítette le és kérte, hogy folytassuk az utat. 

- De már így is totál mindegy. Lemaradtunk a többiektől. Felhívom inkább B-Joo-t, hogy merre menjek. – Hyosang félrevonult telefonálni, míg mi visszaültünk a kocsiba.

- Biztosan jól vagy? – tettem a tenyeremet Xero vállára.

A fiú bólintott, bár még mindig nem tűnt százasnak az állapota.

- Jack papa mindent megold. - Kételkedtem ebben a kijelentésében, de beletörődve visszadőltem az ülésbe. Hyosang is visszatért.

    - Odatalálsz? – kérdeztem tőle.

- Oda.

  Ez volt az utolsó szó, mely elhangzott a kocsiban. Hojoon vállamra dőlve elaludt, Xero úgyszintén pihentette fejét a hideg ablaknak támasztva. Kidoh az útra figyelt és híbe-hóba rám sandított a visszapillantóból. Én szakadatlanul őt figyeltem.

- Nem bízol bennem? – suttogta.

Megilletődtem a kérdése hallatán. Szemeimmel azonnal másra összpontosítottam, de már késő volt.

- Tudom, hogy engem nézel.

- Felfújt hólyag vagy, ha azt hiszed, hogy mindenki csak rád figyel.

- Nem mindenki, de ez esetben te igen.

Nem láttam menekülést a párbeszéd elől, így visszatértem az első kérdés megválaszolásához. – Nem, valóban nem bízok benned.

- Miért? Mit tehetnék veletek?

Szakadékba vethetsz minket, leüthetsz minket, eladod a szerveinket. Sok eshetőség szaladt át az agyamon, de egyiket se volt merszem kimondani.

- Nos? – siettetett.

- Nem tudom.

- Na látod, te magad se tudod.

Gyengéden leállt a motor. Nem tudtam, hol vagyunk, ott vagyunk-e már, mert nem akartam megszakítani a szikrázó szemkontaktust, melyet a tükrön keresztül folytattunk. Hirtelen eltűnt, s már élesben folyt, face to face a farkasszemezés. Hideg, fekete pupillája végtelennek, egy űrnek tűnt. Szeme fehérjén a hajszálerek vöröslöttek. Mindent olyan részletesen láttam rajta, mint még soha. A távolság köztünk így is megvolt vagy 90 centi, de mégis fesztelenül átlépte már ezzel is az intim szférámat. Mégsem tágítottam, pedig feladhattam volna…

… És mégis feladtam, amikor hideg ujjai arcbőrömhöz simultak. Érintése áramként hatolt végig a testemen. Elrántottam a fejemet.

- Merész vagy, de mégis félsz –állapította meg.

- Nem félek.

Keze újra megindult felém, de kitértem előle.

- De, félsz.

- Hyosang. Fejezd be.

Felhümmögött. Életemben először láttam rendesen mosolyogni, bár ez is inkább a cinikus vigyor egy fajtájába tartozott.

- Jaj, Hayi, ha te tudnád, hogy mennyire egy kezes bárány vagyok…

- Te maximum egy farkas lehetsz! – csattantam fel valamivel hangosabban a normális hangsúlytól.

- Cssss! Ne ébreszd fel őket. – Ekkor mertem csak kinézni az ablakon. Jobb oldalt fák, előttem is. Kétségbeesetten szembesültem vele, hogy az erdőben vagyunk, de nem ott, ahol kellene. Sehol sincs a ház.

- Hol vagyunk? – fordultam újra Kidoh felé riadtan.

- Itt – bökött balra.

Ott állt a hétvégi ház. Látványa iszonyatosan megnyugtatott, de szívem még így is hevesen dobogott. A torkomban éreztem.

- Mondtam, hogy bennem megbízhatsz – kacsintott, s kiszállt a kocsiból.

   Két teljes néma percig csak meredtem a semmibe, s feldolgoztam a történteket. Egy mondatot kántáltam magamban folyamatosan. Egyetlen egyet. „Csak legyünk túl ezen a két napon. Csak legyünk túl ezen a két napon.”

   A pozitív kikapcsolódás kezdett számomra kissé veszíteni az értékéből. Kidoh jelenléte volt a legnyomósabb érv arra, hogy minél gyorsabban túl akartam esni az egész hétvégén.

- Na, nem szállsz ki? – koppintott be a hozzám legközelebbi ablakon. Megugrottam helyben ijedtségemben. Kidoh jót mulatott rajta.

- Idióta seggfej – ingattam meg a fejemet, s kinyitottam a Jeep ajtaját. Kinyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat, majd felgyalogoltam a házhoz.

    A ház mindig ámulatba ejtett. Igaz, csak háromszor voltam itt, futó alkalmak voltak azok is, de mégis, órákat el tudtam volna időzni a ház bámulásával. Hívogatóan meleg és lakájos. Egy kissé fel is dobta a hangulatomat, de csak míg Kidoh újra meg nem rémisztett.

Hangos puffanással dobta le mellém a táskáimat. – Tessék, a cuccaid.

Meglepődött arcomat örömmel nyugtázta el. – Látod, szorult belém férfiasság is.

- Te most bizonyítani akarsz nekem?

- Valahogy el kell, hogy nyerjem a bizalmadat.

Ott hagyott. Félkész beszélgetéseink annyi kérdeznivalót hagytak maguk után, hogy egy tengert képes lennék elárasztani velük. Nem hagyja, hogy egy perc nyugtom is legyen. Szüntelen csak azon agyalok, hogy miért olyan…más.