3. fejezet

0. óra

     4:54 pm

   - Hayi, olyan szótlan vagy – jött oda hozzám Sookyun és húga, Sooyeon.

- Van esetleg valami oka? – kérdezte a fiatalabbik.

- Hm? Ja, nem, semmi. Minden a legnagyobb rendben – hadartam.

- Igen? Akkor miért állsz már vagy 5 perce itt, a tavat bámulva?

- Milyen tavat? – csusszant ki a számon, aztán vettem csak észre, hogy valóban a ház előtti kis tónál ácsorogtam, egy termetes fa törzsének támaszkodva. – Jaaa, vagy úgy! Tudjátok milyen vagyok, csak a szokásos mély gondolataimban úsztam. Semmi érdekes.  

- Biztosan minden oké?

- Minden a legnagyobb rendben! – jelentettem ki, bármennyire is nem ezt éreztem a lelkemben. Kidoh és a köztem lévő beszélgetést egyetlen egy embernek sem akarom elmondani. Az ő szája úgysem fog eljárni és abban is biztos vagyok, hogy nem mások előtt fog szívatni. Nem adom meg magamnak azt a kegyelemdöfést, hogy a barátnőimnek róla beszéljek. Kész öngyilkosság lenne, mert biztosan visszahallaná, és akkor kárörvendően kacagna a pofámba.

- Hát jó. Akkor nem megyünk be? Csinálunk forralt bort, ameddig a fiúk felállítják a tábortüzet.

- Egy perc és megyek… - utaltam arra, hogy még szükségem van egy kis magányra.

- Rendben. – Fogták a lapot és elmentek.

    A fának hajtva fejemet néztem, ahogyan a lenyugvó nap lassacskán a fejem magasságába kerül. A tó gyengén fodrozódó felszíne villogva csillogott. A nyugodt, festői tájkép segített kicsit rendezni a lelki békémet is.

Oldalra pillantottam. Pár méterre a ház másik oldalán, szintén a part mellett már készült a tábortűz. A fiúk egy-egy bontott sörrel a kezükben hülyültek. Dobálták egymásnak a rögbi labdát, miközben avart és fát gyűjtöttek egy kupacba a kiépített táborhelyre.

  Ő is ott állt. A többieket figyelte, kezében lazán tartotta a sört, a másik végtagja zsebre vágva. Nevetgélt. Őszintén. Aztán találkozott a tekintetünk, és a mosoly eltűnt. Lefagyott, ahogyan az enyém is. Elfordultam. A hajamat előre szedtem, hogy oldalról is takarja az arcomat. Megint megijedtem, de ezúttal nem Kidohtól, hanem saját magamtól.

   Kilestem hajam közt, hogy még figyel-e, de már nem állt ott. Eltűnt, mint a kámfor.

   Beléptem a házba és a konyhába mentem, ahol a lányok tevékenykedtek.

- Ez bőven több volt, mint egy perc!

- Tudom, bocsánat.

- Valami nyomja a lelkedet, látom rajtad. Tisztára le vagy lombozódva, mióta ide jöttünk. Esetleg történt valami az út alatt? – faggatott Sookyun.

- Nem, tényleg nincs gáz. Minden rendben zajlott azon kívül, hogy Xero hányt, de amint elnézem, már vele sincs gond, úgyhogy happy van – rendeztem le a dolgot.

- Kidoh normális volt? – A neve hallatán újabb hidegrázás ért. Mit válaszoljak erre? Nyilván igent kell mondanom, de… ez annyira bizarr. Egyszerűen nem csúszik ki a számon.

   Egy újabb fültanúja kerekedett a beszélgetésnek. Láttam. Ott állt a konyhát és egy kisebb folyosót elválasztó fal mögött. Nyilván WC-re ment, amikor eltűnt, és újra ki akart menni, amikor meghallotta a kérdést. Egyenest az arcomba bámult. Várta a választ.

- I-i-igen – dadogtam. – Mondom, hogy nem történt semmi.

- De most is olyan vagy, mint aki rémeket lát. Na jó, mindegy, nem nyaggatlak tovább. – Kicsit talán sértődve fordult vissza a kályhán lévő kondérhoz, melyből párolgott már a kellemes, narancsos-fahéjas illat.

   Hyosang halkan kiosont a teraszra, de egy utolsó pillantást még vetett rám, s felmutatta a hüvelykujját.

Baszki, elérte azt, amit akart, még ha hazudtam is róla. Mindegy mit mondok, úgyis én jövök ki belőle szarul… Fasznak kellett felhozniuk ezt a témát.

1. óra

      6:15 pm

- Hé, szívem, mikor lesz kész a forralt bor? – dugta be a fejét a tolóajtón Hansol.

- Perceken belül – felelte Sookyun. – Miért?

- Mert tekertünk jointot. Már nagyon pöfékelnénk, úgyhogy siessetek, ha nem akartok kimaradni.

- Jó, rendben. Tényleg pár perc.

    - Ti akartok tépni? – néztem rájuk.

Szinte egyszerre vágták rá az igent. – Te?

Kicsit elszégyelltem magamat, amiért nemet készültem mondani, de végül kinyögtem. – Azt hiszem, én leszek ma az egyetlen, aki nem.

- De miért nem? Lazulj már el egy kicsit Hayi! – ütött egy kicsit a lapockámra Sooyeon.

- Nem tudok, sajnálom. Valakinek józanul is kell maradnia. Mármint inni azt fogok, most is iszok – mutattam fel bizonyítékként a sört -, de nem akarok tépni.

- Te tudod.

Éreztem rajtuk a csalódottságot. Tudom, hogy nem azért csalódtak bennem, mert nem tépek, hanem mert szimplán nem eresztem el magamat úgy, ahogy azt ők tervezték. Én is el akartam egészen addig, ameddig Kidoh… Szóval mióta Kidoh zaklat. Józanul is félek tőle, de részegen, a sötétben rettegni fogok tőle.

   - Egyébként te kivel vagy egy szobába? – zavarta meg gondolkodásomat Sooyeon.

- Ühm, jó kérdés. Nem én vittem fel végül a cuccaimat. – Fél perc hatásszünet kellett ahhoz, hogy egy kisebb pánik keletkezzen bennem. – Tényleg, akkor ki nyúlt hozzájuk?

- Valaki csak felvitte neked az egyik szobába.

- Valószínűleg, mert lent már nincsenek, de akkor kivel alszok egy szobába?

- Gondolom azzal, aki felvitte – rántotta meg a vállát Sookyun. – Azt hiszem Kidohnál láttam a táskádat, de nem vagyok benne biztos. – Mintha kést döftek volna belém. Elfehéredtem, kikerekedtek a szemeim, pupillám parányira szűkült.

- Biztosan? - pánikot visszafojtva tettem fel a kérdést, de türelmetlenül vártam a választ.

- Igen… Ja, de várj. Akkor még te is ott voltál. Neked adta át a táskákat.

   Orbitálisan nagy kő esett le a szívemről. Még a kertben is hallhatták, olyan nagyot csattant.

- Lehet utána Xeronál láttam, de szerintem inkább kérdezd meg. Ha már mész úgyis ki, akkor ezeket kivihetnéd – nyomta a kezembe a tálcát, melyen egy csomó bögre volt felsorakoztatva.

   Jóformán meg akartak tőlem szabadulni már a lányok, de ez ezúttal a legkevésbé sem zavart. Kicsörtettem a bögrékkel, amiket leraktam egy farönkökből összetákolt asztalra, majd csatlakoztam a fiúkhoz, akik már a tűz körül ülve jól mulattak. Xero mellett foglaltam helyet, mert többnyire mellette érzem magamat jól, és mert már ő is hozzá van szokva ahhoz, hogy a szárnya alatt húzzam meg személyemet. Úgy kezel, mintha a kishúga lennék… vagy akár a barátnője, csak intim dolgok nélkül. Bár már egyszer többet éreztem iránta, amit végül be is vallottam neki, de ő visszautasított. Akkoriban romlott a kapcsolatunk, de egy nap felkeresett, hogy folytassuk onnan, ahol abbahagytuk. Igaz, részegen állított be hozzám, de hittem neki, hogy elölről akarja kezdeni velem. Azóta is megvagyunk érzések nélkül, és ez így jó.

  Lazán átdobta karját a vállamon és egy újabb pohár sojut öntött magába. Belenézett íriszeimbe. – Mi az szívem? Jól érzed magadat? – mosolyogva felrázta a testemet.

- Igen, persze.

- Nem baj, igyál még – kivette a félig teli sörös üveget a kezemből, és a töményebb sojus palackot nyomta bele. – Ettől még jobb lesz.

Az üveg száját ajkamhoz emeltem, s készültem bele inni, amikor a magasló tábortűz mögött megláttam a két üres szempárt, mely szinte lángolt. A pia hirtelen visszajött a torkomból, s köhögni kezdtem. Mire elmúlt és újra rá tudtam nézni, már nem rajtam pihentette pilláit. Sangdo sztoriját hallgatta arról, hogyan is törte el a lábát egy síelés során. Láttam rajta, hogy nem érdekli, nem is igazán figyelt. A sörös üvegét kapirgálta inkább, s néha-néha felpillantott a mesélőre.

   Hayi, te beképzeled magadnak ezt az egészet! Felejtsd el Hyosangot! – vitatkoztam saját magammal.

   - Faszom vár erre a két pinára, én meggyújtom ezt a szart! – hangoztatta A-Tom, akinek lassan már a szájához ragadt a joint. Mióta meg lett tekerve, a szájában lógott szüntelen.

- Na, jó, menjen az a kör, de senki ne stoppoljon! Az ki lesz állítva sárga lappal! – röhögött Seogoong.

Viszonylag gyorsan ment a kör, így elég hamar elért hozzám is a fű. Xero bódultan fordult hozzám. – Tépsz?

Hirtelen minden szem rám szegeződött. Ajkaimba harapva vesződtem. Kell ez neked? Nem kell? Hyosangra lestem, és rögtön tudtam a választ. – Igen. – Remegve nyúltam érte. Ujjaim közé fogtam és beleszívtam. Szétáradt bennem, s lassacskán megéreztem a hatását. Nehéznek éreztem a fejemet, testemet pillekönnyűnek. Nekidőltem Xeronak és onnan néztem ki a fejemből.

Gohn hangja csengett fel. – És te, Hyosang?

Hirtelen minden kitisztult. Rá összpontosítottam.

- Nem, köszönöm – utasította vissza.

- Ahj haver, ne már. Csak egyszer! – nyaggatta A-Tom.

- Nem. Hagyjál. – Kiált a körből és inkább rágyújtott egy cigarettára jóval arrébb.

- Hát akkor ne vesszen kárba – nyúlt P-Goon a jointért.

   Hyosang egészen a sötétben állt. A tűz ijesztően világította meg az alakját, és vetítette a ház falára árnyékát. És én megint őt néztem. Bódultan, de rajta tartottam a szememet.

Egyik kezét derékmagasságba emelte, mutató és hüvelykujjával pedig először rám, majd maga felé bökött.

    Reméltem, hogy káprázik a szemem, de nem. Még egyszer megtörtént. Lassan elért a tudatomig, hogy Hyosang félre akar hívni. Engem! Ő! Mi lesz ebből?