11. fejezet

5. óra

9.47 pm

   - Kidoh! – suttogtam. Féltem, hogy meghallja az, aki odakint kószál. Nem akartam, hogy tudja, hogy itt vagyunk. Nem akartam, hogy ez ki tudódjon.

Kidoh az oldalára fordult és nyöszörgött közben. Kicsit erélyesebben megböktem és szólítottam a nevén.

   Ő azonban nem tett továbbra se semmit. Nem mertem még hangosabban szólni neki, mert akkor szinte biztos lett volna a lebukás. Így csak annyit tudtam tenni, hogy halkan a lábammal segítettem magamra fötörni a takarót és vártam.

  A kinti személy felért az emeletre és halk léptekkel, de annál hangosabb padlórecsegésekkel távolodni kezdett. Egy fémes kattanás követte a hangot, majdnem, mint egy ajtó csukódása. Vagy egy kulcs hangja. Erősebben próbáltam koncentrálni a zajokra, de nem tudtam eldönteni, hogy ki is lehetett odakint. Újra erősödtek a léptek zaja, egy pillanatra mintha meg is állt volna az ajtónk előtt, aztán elindult lefelé a lépcsőn.

  Felsóhajtottam. Újra Kidoh felé fordítottam a fejemet és megböktem. Ezúttal fel is ébredt.

- Hm? Mi az? – nézett körül.

- Valaki járt kint – tájékoztattam.

- Megeshet. Elég sokan vagyunk itt. – jegyezte meg kicsit cinikusan. Összevontam erre a szemöldökömet. Nem tetszett ez a hangnem.

- Igazán nem kéne így beszélned velem. Mi van akkor, ha valaki meglátta a holttestet? Mostanra már mindenki tudhatja mi történt és minket fognak gyanúsítani vele, ahogy azt te is mondtad.

- Öltözzünk fel és menjünk le. Elmondunk mindent, amit tudunk, és akkor… - de Kidoh mondatát egy kiáltás akasztotta meg.

- Hayi! Hyosang! – a házon kívülről és belülről is elhangoztak a hívások. Több embertől is eredtek.

- Na, erről beszélek – mondta Kidoh miközben már az övcsatjával bíbelődött.

Én is felálltam, hogy elkezdjek öltözni. Sietnem kellett, mert több huppogás is arra utalt, hogy már odalent zajlott a keresésünk. Alig egy perc, és feljönnek.

   És valóban nem tévedtem. Épp a pólóm nyakán dugtam át a fejem, amikor hangos kopogás jelezte, hogy valaki az ajtó előtt állt, csak arra várva, hogy benyisson.

- Ki az? – kérdezte Kidoh kicsit húzva az időt. Tudta, hogy addig nem fog bejönni senki, amíg nem válaszol.

- Gohn. – válaszolta kurtán a fiú.

Kidoh megkönnyebbült. – Gyere be.

Erre egy kérdő pillantást vetettem Kidohra. Még mindig az ingjét gombolta, így le fogunk bukni…

- Ő a legjobb barátom – suttogta még hadarva, hogy Gohn meg ne hallja.

Gohn bejött. Mintha egy kicsit visszahőkölt volna, de hamar próbálta kisfiús zavarát elrejteni. Tudta mi történt és terelve a szót a kínos pillanatról, inkább a lényegre tért. – Mindenki titeket keres. Eltűnt Sookyun és Sooyeon!

- De hát Sooyeon… - Kiszáradt a torkom, nem is mertem folytatni a mondatom. Eszembe jutott, hogy esetleg… De az nem, nem lehet… Kavarogtak bennem a gondolatok és ezt biztosan Gohn is és Kidoh is észrevette.

Kidoh rögtönzött. – Nem láttunk senkit, de ezt szerintem te is levágtad. Azt mondta Hayi, hogy hallott itt fent lépteket, egy pár perce, de ennyi.

- Akkor menjünk vissza a tábortűzhöz és ott megbeszéljük a többiekkel, hogy ki merre szóródik szét. Meg kell találnunk őket és ahhoz a ti segítségetekre is szükségünk lesz.

- Rendben, egy perc és megyünk. Addig indulj előre. – utasította Kidoh. Gohn fogta a jelet és el is indult, de az ajtófélfánál visszafordult.

- Az ingedet félregomboltad. Jobban tennéd, ha megigazítanád, mert a többiek még szagot fognak. – Aztán egy kacsintással otthagyott minket a hűvös szobában.

Ahogy elhalkultak a cipőkopogások, Kidoh felém fordult és kicsit erősebben megragadta felkarjaimat. Megijesztett indulatossága.

- Most jól figyelj Hayi. Gohn nem buta. Jól tudja, hogy abban a pár órában, míg eltűntünk, nem csak szexeltünk. Talán van annyira jó barát, hogy nem márt be minket és kihagy a gyanúsítottak közül.

Meg kellett állítsam Kidoht. – Te is hallottad igaz? – hangom kezdett hisztérikussá válni. – Sookyun is eltűnt… És nem tudja senki, hogy mi történt Sooyeonnal. De hogyan? Hát ott van még mindig a mosdóban… Azóta már járt fent valaki, ha csak… - a félelmet keltő felismerés még hisztérikusabbá tett. – Nem a gyilkos járt itt fent.

  Kidoh szeme kikerekedett. – Ezt könnyen kideríthetjük.

Szinte átszelte az egész folyosót, olyan gyors léptekkel ment a folyosó végi ajtóhoz. Lenyomta a kilincset, de az ajtó nem mozdult.

- Oké, akkor még van egy kis időnk gondolkodni azon, hogy ki tehette. Talán ránk se fognak gyanakodni egy ideig. De most menjünk le és segítsünk Sookyun keresésében.

Egyet kellett értenem vele, bár nem volt kedvem nekilátni a kutatásnak. Jobban érdekelt, hogy mi zajlik a háttérben. És leginkább Kidohval szerettem volna tölteni az időmet. Önző gondolat, de így volt.

  A fiú megfogta lágyan a kezemet és elindult velem. A lépcsőn ő indult előre és feltartotta karját. Olyan érzésem volt, mintha egy királynő lennék, akit a férfiak csak így kísérnek mindenhová. Boldogan nyugtáztam, hogy ilyen figyelmes, viszont az nem tetszett, amikor a lépcső alján elengedett.

  Tudtam, hogy miért és nem esett túl jól. Bármennyire is melegszívű előttem, ő mások előtt sosem fog így mutatkozni. Gohnnal szemben is hűvös maradt, pedig őt még egy igazán közeli barátjának lehet mondani. A szemébe szerettem volna nézni, de ő csak egy oldalpillantással illetett. Mintha kihűlt volna belőle az a tűz.

- Menjünk – engedett előre a folyosón.

Megköszöntem és megsokszorozva a lépteimet gyorsan kisiettem a tűzhöz. Pár lépéssel lemaradva Kidoh is csatlakozott a többiekhez. Egy fémes kattanást hallottam. Megint rágyújtott.

6. óra

10.12 pm

   Xero állt a csoport közepén, éppen utasításokat sorolt a többieknek. Rám bökött.

- Hayi, te Jenissivel és P-Goonnal mentek az erdő keleti oldalába, hegynek felfelé. Ha találtok valamit, hangos kiáltással jelezzétek, vagy gyertek vissza ide és várjatok meg. – Xero hangjában aggodalom tükröződött. Hangja remegett. Sejtettem mit érezhet, de nem tudtam annyira sajnálni, mint amennyire kellett volna. Nagyon szégyelltem, hogy a bosszú vágya még most is kavargott bennem, de úgy éreztem megérdemli.

- Nem! – jelentette ki nagyon határozottan Kidoh. – Hayi velem jön.

Xero furcsán tekintett Kidohra. Talán undor volt fellelhető vonásaiban, de magam sem tudtam pontosan megállapítani mit érzett.

- Rendben. Akkor Jenissi, P-Goon, ti keletnek indultok. Hyosang, Hayi, ti próbáljátok meg a tó partját végigjárni. – szólt hozzánk. Aztán kicsit hangosabban folytatta, amely azt jelentette, hogy ez már a többieknek is szól. – Maximum 2 kilométert megyünk, de ennél többet ne tegyetek meg. Körülbelül 1 óra múlva találkozunk itt. Kérek mindenkit, hogy vigyázzon magára. – leugrott a fatönkről, melyen idáig állt, hogy kiemelkedjen a többiektől. Már mindenki szétszéledt, de Xero, és társa, Sangdo még mindig ott álltak, ahogyan mi is. Xero ugyanis félrehívta Kidoht a farönkökhöz. Nem értettem mi folyik most. Mi ez a hirtelen felindulás Xeroban? Csak nem Kidoht gyanúsítja?

  Sangdo és én is a két srác alakját figyeltük. – Szerinted miről beszélgethetnek? – kérdezte Sangdo.

- Nem tudom, de szerintem semmi jóról. Xero nagyon furcsán kezdett viselkedni.

- Evidens, hogy miért.

Egyet kellett értenem vele. Tudtam, hogy Sangdo nem tud olyan részleteket, amit Xero biztosan sejtett.

  Hirtelen minden olyan gyorsan zajlott körülöttem. Xero felemelte a hangját, bár még így sem értettem, mit mondott, Kidoh melléköpött, majd Xero idegesen elsuhant mellette, de előtte még belement vállával Kidohéba. Xero felém tartott. Megállt mellettem pontosan egy centire és csak ennyit súgott: - Ne bízz benne, ő tette.