7. fejezet

3. óra

     7:52 pm

Arcomra pihegte forró leheletét. Az alkohol és a dohány megbódult keveréke csapta meg az orromat, ami a legkevésbé sem számított a kedvenc aromáim közé, de akkor is volt benne valami vonzó férfiasság és ez teljesen feltüzelt.

Már szinte éreztem puha, nedves bőrét, amint hozzásimul a számhoz. Türelmetlenül araszoltam előrébb lábaimmal, s akkor, egy váratlan pillanatban összeforrtunk. Alsó ajka olyan kellemesen húsos volt, hogy az embernek kedve lett volna széjjel marcangolni.

Felbátorodva tört párnáim közé nyelvével. Ahogy rátalált az én izmomra, hamar összhangba kerültek és csodás köröket lejtettek. Kidoh csókja felért egy teljes orgazmussal. Nyelve mintha csak a lentebbi területeken járkált volna. Minden intimitást felhagyva belenyögtem a szájába.

Karjai körülfonták derekamat lazán, ujjbegyeivel a felcsúszott felsőmtől kilógó derekamat cirógatta. Kirázott a jóleső érzéstől a hideg.

Én merőben máshol jártam. Kezem nyaka és mellkasa között ingázott. Hol ide, hol oda csúszott.

El akartam szakadni ajkaitól, hogy rávethessem magamat nyakára, végül ezt a folyamatot egy szempillantás alatt megszakítottam, amikor szorosabban magához húzott, mancsaival pedig a kerek ülepembe markolt. El kellett szakadjak a szájától, hogy kiadjak magamból egy sóhajt.

Kidoh megigézve figyelte az egész jelenetemet. Szemében izzott a tűz. Eszeveszettül kívánta a testemet.

És akkor hirtelen minden jó véget ért.

Hátborzongató női sikoly zengte be az éjszakát.

Kidoh szeméből a tűz kiégett, pupillái összeszűkültek a rémülettől. Mindketten ledöbbenten néztünk egymásra. Az ijedségtől izgatottan eresztettem el Kidoht és futásnak eredtem. Felugrottam a tornácra és feltéptem a ház ajtaját.

- Gyere már Kidoh! - üvöltöttem neki. - Nézzük meg, hogy mi történt!

- Ez ki volt?

- Nem tudom, csak gyere, kérlek! - sürgettem. A kezemet is nyújtottam neki, mire végre felhagyott az egy helyben állással. Megragadta tenyeremet és összefonta ujjainkat, majd egyenest az emelet lépcsőit vettük célnak. Kettesével véve a lépcsőfokokat szaladtunk fel az emeletre.

Semmi. Teljes sötétség vett körül minket. Tanácstalanul néztem a kezemet szorosan markoló fiúra, aki szintén ugyanolyan tudatlan volt, mint én. - Lehet hátulról jött a hang? - kérdezte.

- Nem. Nem hiszem. Innen hallottam. Biztos vagyok benne. - A sikolyra visszaemlékezve újabb hidegrázás futott végig gerincoszlopomon. Olyan volt, mint amikor a kréta megcsúszik a fekete táblán. Fülsüketítő, kellemetlen.

- Maradj egy kicsit csöndben - ajkamra helyezte mutató ujját hallgatásra ítélve.

Fülét kezdte hegyezni. Rejtélyesen megindult a folyosón, otthagyva egymagam a szobánk ajtaja előtt, ami az első volt a lépcső mellett.

Hangtalanul lépkedett, csak a fapadló reccsent néha a cipője alatt. Már a harmadik ajtót hagyta el, amikor a negyediknek a kilincsére rámarkolt. Rám nézett. Apró mosolyt eresztettem a láttán, ennek hatására ő is felgörbítette a száját, s minden bátorságát összeszedve lenyomta a kilincset és nagyon lassan kinyitotta az ajtót, ahonnan kiszűrődött némi fény.

Ahogy kinyitotta, én is meghallottam azt a hangot, amire Kidoh lett figyelmes. Halk zokogás. Kidoh arca elképedt a látottakon, így félve bár, de közeledni kezdtem a fürdőszoba felé.

- Hayi, állj! - nézett rám rémülten. - Ezt jobb, ha nem látod!

Még kíváncsibbá váltam. Félelmet nem ismerően szökkentem a fürdőszoba elé és néztem be a helységbe. Kidoh megragadott a vállaimnál fogva és nekirántott a mellkasának eltakarva a szememet. Hálás is voltam neki. Olyasféle dolgot láttam abban a szemhunyásnyi pillanatban, aminek a képét sosem fogom tudni felemészteni. Teljes gyomortartalmam szaltókat lejtett a hasamban. Szörnyen rosszul lettem, és hirtelen én magam is sírásba kezdtem.

- Kidoh, kérlek, segíts! - zokogta Sookyun. - Kérle-he-he-hek! - Alig kapott levegőt.

A fiú mozdulatlan maradt. Feszengve megszorította a faajtót és lassan, óvatosan behajtotta.

Felpillantottam rá, de abban a pillanatban, hogy megláttam kemény arcvonásait, megragadta a csuklómat és berángatott a hálónkba. Mivel ő nagyobbakat lépkedett, szaporábban szedtem a lábaimat és a nagy lendülettől kényszerülve az ágy keretén átlendülve a matracon kötöttem ki.

Egyszeriben minden összeállt az agyamban. A kívánságom, Kidoh mondata a csókunk előtt, a kezdeti félelmeim, melyek úrrá lettek rajtam és a gondolat, hogy ez talán mind miattam van.

Hitetlenkedve fejet rázva, folyamatosan nem-et mondogatva ültem fel az ágyon és néztem a fiúra, aki még mindig mereven állt, olyan volt, mintha nem lett volna ezen a földön. Csak akkor zökkent ki, amikor talpra álltam és nekiestem a mellkasának az ökleimmel. Püföltem, vágtam, karmoltam, miközben a düh teljesen elvette a józan eszemet.

- Hogy. - rúgtam bele a lábszárába. - Tehettél. - boxoltam bele a felkarjába. - Ilyet? - arcon akartam vágni, de megállított. Összeestem, a karom kicsúszott a szorításából, engedte, hogy a padlóra hulljak, mint egy darab rongybaba.

Könnyeim vörösre festették arcomat. Már csípett, annyira fájt a sok sírás, de nem tudtam másként reagálni. Rettegtem, haza akartam menni, távol akartam lenni Kidohtól újra, de elsősorban azt a rémképet, azt a borzalmas képet, melyet a fürdőben láttam, azt örökre ki akartam törölni az emlékeimből.

Fulladozni kezdtem. Szűnhetetlenül köhögtem, a gyomrom fájdalmasan összeszűkült minden egyes köhintésnél. A gyomortartalmam fel akart szökni, és én hagytam. Már nem voltam képes tovább bent tartani.

Hyosang leguggolt mellém, hogy segítsen. Olyan erőtlen voltam, hogy még ellökni se tudtam magamtól, pedig még az érintésétől is undorodtam. Fel akartam állni és megkeresni Xerot, de ahányszor megkíséreltem a felállást, visszazuhantam.

- Miért tetted ezt? Én nem gondoltam komolyan! - Hisztérikusan üvöltöttem Hyosanggal, aki szemmel láthatóan nem értette, miért mondtam ilyeneket, holott neki kellett volna a legjobban tudnia.

- Nyugodj le Hayi! - Összekulcsolta ujjaival a két csuklómat és megrángatott egy kicsit, hogy térjek észhez.

- N-nem megy! Eressz el! - Ki akartam csavarni a karjaimat, de nem jött össze. Túl szoros volt a fogása.

- Idefigyelj, kérlek! Nem tudom, hogy mit hablatyolsz itt össze, de nagyon örülnék, ha leállnál és taglalnád az elgondolásodat és akkor talán én is érteném, hogy miért kaptam azt a sok ütést.

- Mert egy utolsó szemétláda vagy! Egy gyilkos!

Kidoh elképedt. Ezúttal nem úgy reagált, ahogyan előzőleg erre a kijelentésemre.

- Te azt hiszed, hogy ezt én tettem Sooyeonnal?

- Miért? Ki tette volna? Te mondtad, hogy teljesíted a kívánságomat, erre tessék!

- Te... Te nem azt kívántad...? Te mégis mi a jó istent kívántál a hullócsillagnál?

- K-Kidoh, én olyan rossz ember vagyok. - A padlón, magzatpózba gömbölyödve nekiálltam a depressziós elmélkedésnek. Képtelennek éreztem, hogy ez megtörténjen, és mégis, most szembecsapott a valóság.

- Mit tettél? - suttogta a sötétségbe.

- A-azt kívántam, h-hogy történjen valami rossz Sooyeonnal - böktem ki dadogva. - Én nem hittem sose a kívánságok teljesülésében, és te azt mondtad, hogy teljesíted a kívánságomat, meg eltűntél, én azt hittem, hogy tudod, mit is kívántam pontosan. Én nem akartam, hogy teljesüljön! - még mindig szakadatlanul hullottak a könnycseppek.

- Nem. Én abban reménykedtem, hogy talán... - nagy lélegzetet vett. - Hogy talán te is a csókomat akartad. - Csalódottság ült ki az arcára.

- Én is akartam, hidd el. Meg is bántam már azt a hülyeséget, de kérlek, segítsünk Sooyeonon!

- Nem hiszem, hogy már tudunk rajta segíteni - sóhajtott.

- De mégis ki művelte ezt vele? Miért hányt véreset?

- Valaki belekeverhetett valamit a poharába - vetette fel az ötletet Hyosang.

- De ki? - néztem rá úgy, mintha tudná rá a választ.

- Nem tudom Hayi, de mostantól nem leszünk biztonságban. Maradj mellettem mindig, kérlek. Ígérd meg nekem, rendben? - felemelte a kisujját.

- Rendben - akasztottam bele némi visszakozás után.

- Az óra mostantól mindenkinél ketyeg.