15. fejezet

(egy kis hangulatzene az olvasáshoz) 

8.óra
12.18 pm

- Elpilledtem. – jegyeztem meg Kidohnak, aki még mindig a legnagyobb erőbefektetéssel emelte feje föle a baltát, hogy egy nagyobbb darab fatönkbe vágja.
- Én is fáradok, de ma éjjel nem aludhatunk. – megállt, hogy letörölje az izzadságot a homlokáról.
    Nekitámasztotta a baltát a fatönknek, kezébe vett pár hasábot és a tűzre dobta.
Váratlanul ért érintése, amikor vállamra helyezte tenyerét.
- Viszont van most egy óránk.
Mosolyra fakasztott kijelentése. – Nincs most erőm hozzá, ne haragudj.
- Akkor viszont... – leguggolt mellém – gyere, feküdj le ide. – leült a fűbe és a combjára helyezte jobbját.
Lecsúsztam a fatönkről, melyen eddig ültem és lassan hátradőltem. Jól eső érzés volt a hűvös fűbe ülni. A tűz felforrósította a levegőt, s kellemes, langyos szellőt hozott felénk a fuvallat. Behunytam szemeimet és csak élveztem a pillanatot. Kidoh simogatni kezdte a hajamat.
- Szerinted meg lesz Xero?
- Mm, biztosan. Ne aggódj miatta. Vissza fog térni a többiekkel együtt.
- Remélem.
Csend állt be közöttünk. Először éreztem kínosnak a kettőnk közti nyugalmat. Éreztem, hogy Kidoh nyugtalan, a másik lábát folyamatosan mozgatta.
Már készültem megkérdezni, hogy mi a baj, amikor megtört.
- Te még mindig Xerot szereted, igaz?
Felengedtem szemhéjamat. Hyosang csak az eget bámulta. Üveges volt a tekintete, a tűz fénye izzott benne.
Fájni kezdett a mellkasom és görcsbe rándult a gyomrom. Tudtam, hogy meg kell szólalnom, de nem tudtam megfogalmazni gondolatomat.
   Itt egyáltalán nem arról volt szó, hogy én szeretem-e még Xerot. Ez egyértelmű volt. Az, hogy elveszett, csak jobban alátámasztotta a tényt. Viszont próbáltam kizárni őt, semlegesnek gondolni. Ő a legjobb barátom, nem több.
- Gondoltam. – hajtotta le a fejét. Csalódottságot véltem felfedezni arcán, de közben mosolygott. Nem tudtam, hogy mi ebben olyan vicces. Ideges lettem.
- Nem Kidoh, csak arról van szó, hogy nehéz elfelejtenem őt. – szólaltam meg.
- És mit gondolsz, hány év kell még ahhoz, hogy feldolgozd?
Felment bennem a pumpa. Kihallottam kérdéséből a féltékenységet és a gúnyt. Erélyesen visszavágtam: - Figyelj Kidoh, én igyekszem és sok segítséget jelent az, hogy itt vagy velem, de nem egyszerű. És hidd el, az utóbbi pár órában már azt éreztem, hogy hamarosan ki fogom mondani, de közben folyamat az motoszkált bennem, hogy egyrészt hogyan viszonyultál hozzám régebben és az, hogy még túl korai lenne.
- De mi?
Felültem.
- Az, hogy szeretlek, érted? – ordítottam fel.
A langyos fuvallatból hirtelen hideg lett. Megfagyott köztünk a levegő. Nem tudtam Kidoh szemeibe nézni tovább. Felpattantam és elfordultam tőle.
Hallottam, ahogy ő is feláll és közelebb próbál jönni hozzám, de én is teszek előre egy lépést és ennek hatására megáll. Megértette a jelzést.
- Figyelj Hayi, én nem akartam... Csak tudod, nehéz elfogadnom,  hogy Xero még mindig képben van.
- De miért Hyosang?
- Ne hívj Hyosangnak!- csattant fel. -  Azért Hayi, mert azóta közelebb akartam hozzád kerülni, mióta először találkoztunk. De nem közeledtem, mert Gohn elmondta, mi a helyzet és én is láttam, hogy úgy mész utána, mintha a pincsikutyája lennél. Láttam a szemedben azt a rajongást, amitől felfordult a gyomrom. Ezért próbáltam minél hűvösebb lenni hozzád. Sokszor nem is mentem veletek sehová, mert rossz volt látni, ahogyan Xero tönkretesz, egyre jobban belevitt a rosszba. Sokszor azt éreztem, hogy be kell húzzak egyet Xeronak, hogy térjen már észhez.
- Tudok magamra vigyázni! – fordultam meg és kiáltottam rá. – Tisztában voltam azzal, hogy mit tesz velem Xero és én is akartam! Elegem volt abból, hogy mindig én voltam a jó, akire folyamat vigyázni kell. És ő végre felfogta ezt, ezért engedett meg nekem sok mindent és vitt magával egyre többször a körbe. Ki akartam törni a „tökéletes” életemből. Te viszont újra oda akarsz visszalökni. Folyamat magad mellé rendelsz és úgy vigyázol rám és leoltasz!
- Nem veszed észre mi zajlik körülötted? Hayi, megöltek két lányt, ne csodálkozz, hogy folyamat azt akarom, hogy velem legyél. Nem akarom, hogy bajod essen. Ha... – egy nagy sóhajra megállt és hirtelen ellágyult a hangja. Ujjaival összecsípte orrnyergét, majd újra belefúrta tekintetét a szemembe. – Ha bármi történne veled... Hayi, nekem csak te számítasz.
Kidoh megsemmisült. Szipogott egyet, majd előkereste kabátja belső zsebéből cigarettáját és az öngyújtóját. Kattintott vele egyet, s kifújta az első adag gomolygó füstöt.
   Nem tudtam mit mondjak. Szívem azt diktálta, hogy menjek oda hozzá és bújjak hozzá, érezzem a megsebzett szíve melegét, de az agyam csak azt hajtogatta, hogy nem teheted meg, elvégre is ezt ennyivel nem intézhetem el. Már én is a sírás határán álltam, nem tudtam, mire is hallgassak igazán.
Bűntudatot keltett bennem, hogy ennyire szívtelenül bántam vele, de végre valahára fény derült az igazságra. És most életemben először éreztem azt, hogy el fogom tudni engedni igazán Xerot.
  Elindultam Kidoh felé. Lassú léptekkel haladtam felé. Ő nem nézett rám, csak a földet bámulta. Biztos voltam benne, hogy továbbra is a könnyeivel küszködik. Szégyellte őket.
Már ott álltam előtte, mellkasára helyeztem bal kezemet és a másikkal álla alá nyúltam. Kissé megemeltem fejét, hogy láthassam végre azokat a könnyeket.
Apró, csillogó cseppecske folyt le arccsontján.
- Kidoh, én tényleg komolyan mondtam, azt, hogy szeretlek. Ne haragudj, hogy ordítva kellett hallanod tőlem először.
Választ nem kaptam, nem is vártam, viszont megrázta a fejét, ezzel jelezve, hogy nem gond.
- Kérsz egy cigit? – suttogta rekedtessen.
Elnevettem magam és megcsókoltam. A fiú kezéből kiesett a félig leégett cigaretta és szorosan a derekam köré fonta karjait. Olyan finoman csókolt, teljesen ellágyultam karjaiban. Puha volt és nedves. Mámoros köd telepedett fejemre, el is feledtette velem, hogy hol vagyok, hogy mennyire fáradt vagyok és hogy mennyire rossz dolgok zajlottak körülöttünk.
Még hosszú percekig álltunk így. Egyre erősebben ragaszkodtam ajakihoz, nem éreztem helyénvalónak elszakadni tőle. Végül ő tette meg, de nem bántam meg, mert ezek után mégszebb dolog következett: - Nem haragszom rád egyáltalán és én is...
- Igen? Mit te is?
- Nem mondhatom ki, mert túl korai lenne.
Újra nevetnem kellett. Nekem is korai volt kimondanom, de nem bántam meg, hogy megtettem. Kidoh az az ember, aki igazán megérdemelte és nagyon jól is esett elmondani neki.
Alig várom, hogy újra mondhassam...