16. fejezet

11. óra

3:03 am

   - Neee… - kiáltottam fel, miközben mindkét kezemmel előre nyúlva igyekeztem elkapni Xerot, aki csak zuhant és zuhant le a mélységbe, amelynek alján ezer éles lándzsa várta áldozatát. Már nem tudtam elkapni, tudtam, hogy lehetetlenség lenne megmenteni és ez végtelen fájdalmat hagyott maga után a szívemben. Csak néztem, ahogy a test súlyosan zuhan a végzete felé és én csak arra voltam képes, hogy térdeimet levessem a földre, pontosan a hatalmas tátongó lyuk elé és várjam, amint a test földet ér.

   Egy pillanat alatt felszúrta őt a sok lándzsa, a felismerhetetlenségig roncsolta testét. Még ideje se volt reagálni a fájdalomra, azonnal meghalt. És vele együtt én is meghaltam. Mintha az én szívemet is ezer apró lándzsa szúrta volna át. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól, de elszorult torkom még ezt sem engedte. Még levegőt venni is alig tudtam, kezelhetetlenné vált a testem. Fuldokoltam saját könnyzuhatagomban.

   - Hayi, Hayi, ne csináld ezt, kelj fel! – egy férfihang szólongatott, de olyan távolinak és haloványnak tűnt a hang, hogy akár képzelhettem is volna. De egyre erőteljesebbé vált és mintha meg is ragadott volna. Valaki hozzáért az arcomhoz. – Hayi, kérlek, kelj fel!

- Mi van vele? – ezúttal egy másik ember hangját hallottam. Magasabb volt a hangja az előzőéhez képest, mégis nagyon kellemes volt a hangzása. Nem volt ismerős mégse, mert még mindig nem hallottam tisztán. Csengeni kezdett a fülem.

- HAYI! – ez az üvöltés már nagyon is valósnak tűnt és már azt is tudtam, hogy kitől ered. És a hang azonnal visszarántott a valóságba.

   Ólomnehéz pilláimat próbáltam felnyitni, de nagyon ragaszkodtak az alsó pillákhoz, nem akartak elszakadni.

- Igen? – suttogtam elhalóan, rekedtessen. Ajkaim össze voltak ragadva és nagyon szárazak voltak. Torkom is olyan volt, mint a száraz sivatag, nehézkessé tette a nyelést.

- Figyelj Hayi, ébredj fel – utasította Kidoh.

- Miért? Mi van? – ültem fel. Csak most éreztem azt, hogy mennyire is kényelmetlenül feküdhettem. Minden porcikám fájt, végtagjaim elgémberedtek és úgy éreztem, hogy a nyakam mindjárt kiszakad a helyéről. Nem tudtam mozgatni, ezért nekiálltam nyomkodni kezeimmel.

   Megkerestem szemeimmel Kidoht. Vártam, hogy egy mosollyal, egy csókkal üdvözöljön, de teljesen más fogadott. Aggodalmas és szomorú képet vágott.

   Levert a víz. Vajon mi történhetett?

- Hayi, minden rendben? – tette fel a kérdést, miközben megmarkolta tenyeremet. Öklébe zárta aprócska kezemet és várta továbbra is aggódó ábrázattal, hogy mit válaszolok.

- Igen, azt hiszem. Vagyis volt egy furcsa álmom, de megvagyok. Viszont te nem tűnsz valami túl boldognak. Baj van? - Csak ekkor néztem körül igazán, mert eddig azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Legutóbbi emlékem az volt, hogy Kidoh ölében feküdtem azután, hogy szerelmet vallottam neki és gondolom elbóbiskoltam. Most viszont nem a tábortűz mellett voltam, hanem egy kanapén a nappaliban. A szobában rajtam és Kidoh-n kívül Gohn volt, aki szintén nem tűnt túl boldognak.

- Cica, figyelj, nem is tudom… - Sose szólított cicának. Megilletődtem, mert nem gondoltam volna, hogy Kidoh valaha is becézni fog valahogy. Hirtelen ki is zökkentett abból a tudatból, hogy most valószínűleg nem jó hírrel fog szolgálni nekem Hyosang. Az a sóhaj, ahogy belekezdett mondandójába, és ez a zavartság… Nem volt jellemző Kidohra a meggondolatlanság és az össze-visszaság. Minden mondata jól átgondolt volt.

- Igen? – türelmetlenkedtem.

- Egy fél órával előbb tért vissza mindenki a keresésből. Hidd el, mindent megtettek azért, hogy megtalálják Xerot, de sajnos nem lett meg. Bár azt hiszem ez még mindig a jobbik eset, tudom, hogy téged ez sem igazán vígasztal. Nem akartalak felkelteni ezért, csak láttam, hogy álmodban sírtál és nyöszörögtél, ezért inkább úgy gondoltam mégis felébresztelek. Tudom, egyik rémálomból csöppensz a másikba, de mindenképpen most kellett közölnöm veled ezt a dolgot, még mielőtt bárki mástól tudnád meg.

  Csak bólintani tudok. Semmi más interakcióra nem képes a testem. Teljesen üresnek érzem mindenem, mintha a testemen kívülre helyeződtem volna. Csak az járt a fejemben, hogy ez még mindig jobb, mint az, ami az álmomban történt vele.

- Hayi, ne aggódj érte, rendben? Biztos vagyok benne, hogy csak eltévedt és vissza fog ide találni. Ha pedig nem ide, akkor pedig keres egy olyan helyet, ahol van térerő és hív segítséget. Egy pár perce próbáltam megcsörgetni, de csak most vettem észre, hogy itt lent a völgyben egyáltalán nincs térerő.

- Jó. – válaszolom kurtán. Nem igazán érdekelt most az, amit Kidoh hablatyolt, de láttam rajta az igyekezetet, hogy kicsit jobb kedvre derítsen és enyhítse a körülményeket.

- Úgy döntöttem beavatom mindenbe Gohn-t. – váltott más témára és ez végre elfeledtette velem egy pillanatra Xerot. Felkaptam a fejemet rá.

- Mi-micsoda? – lepődtem meg. – Én eddig azt hittem nem bízol meg senkiben.

- Gohn a legjobb barátom és végül olyan beszélgetésbe keveredtünk, hogy nem tudtam belőle kimászni úgy, hogy ne hazudjak neki valami hihetetlent, így végül az igazság mellett döntöttem. De nyugi, teljesen mellettünk van, elhiszi azt, hogy ne mi öltük meg Sooyeon-t és Sookyun-t. – Gohn erre helyeselt.

- És hogy derült ki végül az igazság? – Igazából kíváncsivá tett, hogy mi volt az a helyzet, amiből már Kidoh sem volt képes kimászni.

- Gohn elindult fel a fenti mosdóba, mert az alsó foglalt volt. Szerencsére bent voltam a nappaliban melletted, amikor ez történt és eszembe jutott, hogy ki is van ott a fenti mosdóban. Gohn után rohantam, aki már ott állt az ajtóban és akkor el kellett neki mondanom, hogy miért nem mehet be abba a mosdóba. Végül miután elmondtam, kinyitottuk az ajtót, és el sem hiszed, de eltűnt Sooyeon teste. Persze továbbra is minden véres, de a test szőrén-szálán eltűnt.

Kiakadtam. Mi az, hogy eltűnt? Egy holttest csak úgy magától nem vándorol el. – De ki? Hogyan? – fakadtam ki idegesen.

- Nem tudjuk – rántott vállat Gohn. – De elhittem akkor is, mert a vére akkor is mindenhol ott volt a mosdóban. Félelmetesen néz ki.

- És szerinted Sookyun teste is? - fordultam Kidoh felé.

- Nem tudom Hayi. Fogalmam sincs, hogy és mikor történt. Szerintem egyébként Sookyun teste továbbra is ott van. Az eldugottabban van, mint ez volt. Valószínűleg a gyilkos is rájött, hogy nem akar lebukni és azt szeretné, hogy szépen csendben tűnjünk el mindannyian. Ha valaki megtudná, hogy itt gyilkolnak, biztosan le akarnának lépni az autókkal.

- Miért nem lépünk mi le, még mielőtt megtörténne a baj? Mi legalább túlélnénk. – Volt valami abban, amit Gohn mondott, de nem tartottam helyénvalónak.

- Nem mehetünk el csak úgy. Én Xero nélkül nem megyek sehova – jelentettem ki. – És a többieket se szeretném itt hagyni.

- Én pedig nem szeretnék a kocsimba esetlegesen egy gyilkost szállítani, ezért gondoltam arra, hogy csak mi hárman.

- Most komolyan le akarsz lépni? – néz fel az álló Gohnra Kidoh. – Nem tehetjük ezt. Mi van, ha útközben rájönnek, hogy esetleg nem véletlenül menekültünk el? Ott van még Hansol és Jenissi kocsija is. Elmennek a legközelebbi pontra, ahol van térerő és ránk küldik a kékeket. Nem fogom életem hátralevő részét egy kibaszott cellában tölteni – gurult be Kidoh.

- Jó, oké, csak egy ötlet volt – csillapította le a kedélyeket Gohn.

- Legvégső esetben tényleg lelépünk – tettem hozzá. – Én sem akarok börtönbe gubbasztani, pláne nem itt hagyni a barátaimat a pácban. Kidohval azon vagyunk, hogy kiderítsük ki tette, hogy minél hamarabb megállíthassuk.

- Azért ez nem teljesen így van – pillant rám Hyosang. – Én egy szóval nem mondtam, hogy meg akarom menteni a többieket, én csak azt mondtam, hogy a te testi épséged érdekel és tudom, hogy ebbe az is beletartozik, hogy te Xero nélkül egy tapodtat se teszel.

- Annyira furcsák vagytok mindketten! – Kiborultam. Egyszerűen nem voltam képes felfogni, hogy ez a két ember, hogy szarhatja ennyire telibe a barátait.

- Miért?

- Mert épp ésszel nem lehet felfogni azt, hogy ti mennyire hidegen viselkedtek a barátaitokkal!

- Hayi, nálunk az, hogy haver, teljesen más jelentéssel bír, mint egy normális embernél. Ha úgy vesszük, mi egy utcai bandát alkotunk. Mindannyian bűnözők vagyunk valamilyen úton-módon és bármennyire is az látszik, hogy jóba vagyunk, sosem lehetünk igazi barátok.

   Gondolj bele, ha egyszer elkapnák B-Joot és Hansolt azért, mert graffitiznek, akkor az lenne az első, hogy Yanot is feldobnák a rendőröknek, hogy füvet árul. Így tudnak enyhíteni a büntetésükön, mellesleg egy olyan dealerről beszélünk, akinek rohadt nagy a vendégköre. És hogy ez ne legyen elég, ezzel még Jenissit is feldobnák, mert ő termeszti. Két legyet egy csapásra. És ezt mindazért meg mernék tenni, hogy a saját seggüket mentsék.

- És nem igaz az sem, hogy egy tapodtat sem tennék meg Xero nélkül, csak addig nem akarom elhagyni ezt a helyet, ameddig elő nem kerül, vagy fel nem hív, vagy valami.

- Mindegy, igazam volt… - legyint Kidoh. Feláll mellőlem, elengedi a kezemet is. – De ebbe most nem megyek bele Gohn előtt. Jobb lenne, ha inkább felmennénk az emeletre és ott folytatnánk az alvást. A többiek is lefeküdtek már. Megbeszéltük Gohnnal, hogy ott lesz nálunk és felváltva alszunk. Reggelig őrködünk, így biztosan nem történhet baj.

- Jól van. – Elfogadtam a tényállást, de tudtam, hogy holnap reggel még vár rám egy hosszas beszélgetés Kidohval négyszemközt.

   Nem akartam újra átrágni vele ezt a Xero-s témát, mert úgy éreztem már felesleges magyarázkodnom. Kimondtam, hogy szeretem, ennél többet már nem tudok tenni bizonyítására. Ő viszont még egy puszit se adott, miután felébresztett és ez titkon nagyon is rosszul esett.

    Bevackoltam magamat a takaró alá. Gohn leült a fotelra és elkezdte a telefonját nyomkodni. Kidoh pedig elfoglalta az ágy másik felét. Vártam, hogy talán átölel, vagy megcsókol, jó éjszakát kíván, de semmi nem érkezett tőle.

Vajon Gohn jelenléte zavarja ennyire?