12. fejezet

   Nem tudtam ez mit jelentsen. Csak megrökönyödve álltam ott, a még mindig ropogó tűz mellett és hallgattam, ahogy Xero és Sangdo valamiről susmorogtak, miközben egyre messzebb mentek tőlünk, belevetve magukat az erdő sűrűjébe.

- E…e…ez most mi volt? – kérdeztem mekegve. – Miről beszéltetek Xeroval?

- Figyelj Hayi, ez nem rád tartozik. Kérsz egy szálat? – nyújtotta felém a cigarettás dobozát. Ezúttal nem fogadtam el. Kezét elcsaptam magamtól és összekulcsoltam karjaimat mellem alatt.

- Nem. És nem értem miért nem szeretnéd elmondani. Kidoh, hallottad mit mondott nekem Xero?

- Nem.

- Azt, hogy te tetted. Miattad vesztek el a lányok. Rád fogja terelni a gyanút! És most újra kételkedem benned.

- Hurrá. Na, induljunk meg a tó mentén.

- Én nem megyek veled sehová! – tiltakoztam.

- Akkor maradj itt. – Elindult a tó irányába. Csak el kellett tűnnie a ház mögött, és máris éreztem, hogy a lehető legrosszabb döntést hoztam. Egyedül féltem itt, de nem akartam megadni magamat. Kidoh pontosan tudta, hogy ez lesz.

  Körülnéztem, de mindenhol csak a sötét erdő vett körül, néha egy-egy messzi kiáltást hallottam. Biztos voltam benne, hogy az erdőben kutató csapatok hangja, de mégis idegesebb lettem a hangok hallatán. Mi van, ha mégsem az övéké? Egy pillanatra elfogott az érzés, hogy valaki figyel. Csak egy másodpercnek kellett eltelnie, és máris futásra kényszerített a félelem. Hamar beértem Kidoht és megöleltem hátulról, bármennyire is utáltam magamat érte. Tökösebbnek kéne lennem…

- Na, jól van, minden rendben. – cirógatta alkaromat. – Félsz a sötétben?

- Hát, igen. Egy kicsit. – vallottam be. – Kidoh, esetleg most kérhetnék egy szálat? – kérdeztem félénken. Nem szerettem volna az ő készletét fogyasztani, főleg, mert Djarumot szívott.

- Persze. Tessék. – vette elő a dobozt kabátja belső zsebéből. – És ne félj kérni. Szívesen megosztom veled.

Elpirultam. Csak egy halk köszönömöt motyogtam.

   Átnyújtotta öngyújtóját is, melyet egy kattanás után vissza is adtam neki. Beleszívtam, átjárt a vanília és a dohány íze. Ekkor Kidoh ujja utat akart fúrni markomba. Lassan szétnyitottam pálmámat és befogadtam vele az érintését.

- Hideg a kezed – jegyezte meg.

- Tudom. A tiéd kifejezetten meleg. Jól esik.

    Kidoh megállt. Nem számítottam lépésére, ezért kicsit megrándult a karom. Megfordultam, hogy szembe nézzek vele. Ekkor megcsókolta a homlokom. Kellemes bizsergést hagyott maga után.

   Eszembe jutott, hogy mit is mondott Xero. Ez a csók minden kételyt elmosott. Csak arra tudtam gondolni, hogy Xero hazudik, vagy hamis vádakkal illeti Kidoht. Miért is lenne ő gyilkos?

- Miért vagy ilyen? – csúszott ki a számon.

- Milyen, hm? – emelte meg államat mutatóujjával.

- Előttem olyan nyílt és meleg vagy, másokkal szemben pedig… még a legjobb barátaiddal is. Ilyen rideg, vagy nem is tudom.

- Azért Hayi, mert pontosan tudom, hogy kik azok az emberek, akiknek őszintén megnyílhatok és magamat adhatom mellettük. Gyere, menjünk tovább. Háromnegyed óra múlva vissza kell térnünk a kiindulási pontra.

- Rendben. – törődtem bele. Elindultunk a tó fodrozódó vize mellett, melyen a sápadt Hold fénye csillogott.

- Szép, mi? Látom nagyon megbűvölt – bökött fejével a tó felé.

- Igazán szép. De kicsit félelmetes is. Olyan sötét a víz. – Olyan, mint Ő. Kicsit sötét, de csillogó személyiség.

- Igen, eléggé.

- Rád emlékeztet. - fordítottam fejemet a fiú felé. Egy apró mosolyt ejtett el szája sarkában, melyet egy halk hümmögés követett.

- Tudom, mire gondolsz.

- Mire?

- Arra, hogy miről beszéltünk Xeroval és miért vádol engem.

Aggodalommal tekintettem a fiúra. Tudtam, hogy mire készül, és igen, tudni akartam, hogy mi történt köztük, de közben mást is éreztem, nem csak pusztán kíváncsiságot. Nagyot nyeltem. – Biztosan el akarod mondani? Mármint gondolom nem véletlenül nem akartad először.

- Nem, tényleg meg szeretném osztani veled. – mély lélegzetet vett. – Ez egészen régen volt már. Hayi, lehet nem fogsz örülni ennek, de elmondom. Ne ítélkezz ez miatt felettem.

- Nem fogok. – megfeszültem. Féltem attól, hogy csalódni fogok Kidohban.

- Tehát régebben csináltunk pár rossz dolgot. De ekkor tényleg túl messzire mentünk. A-tom, Xero és Sangdo vett részt a dologban. A lényeg, hogy A-Tom ugye fegyvergyűjtő és akkoriban jött meg az új AK-47-e. Elmentünk az erdőbe lövöldözni, és nem tudom pontosan hogy történt, de véletlenül meglőttem egy arra járó embert, vagy nem is tudom. Ah. Nem szeretek nagyon erről beszélni. Sajnos voltunk olyan hülyék, hogy csendben lelépjünk onnan. Mai napig nagyon frusztrál, hogy nem segítettünk rajta. Tehát ezért vádol engem. Mármint, ez így nem teljesen igaz. Legfőképpen azért vádol, mert akkor én ajánlottam fel az ötletet, hogy menjünk el és ne segítsünk.

  Éreztem, ahogy a Kidohba vetett hitem eggyel alább hagyott, de megértettem. Még fiatal volt és most megbánta bűneit. Csak abban reménykedtem, hogy végül ép bőrrel úszta meg a férfi.

- Na, mi van, csak nem beléd fojtottam a szót? – nevetett kínosan. – Figyelj, én teljesen megérteném, ha most itt hagynál a sötétben és inkább visszamennél a tábortűzhöz és soha többet nem szólnál hozzám. Egyébként ezután döntöttem úgy, hogy megváltozom. Ez kellett ahhoz, hogy benőjön a fejem lágya és komolyan kezdjek viselkedni.

- Nem, nem hagylak itt és semmi baj. Megbántad. Ez a fontos. Ettől te még ugyanúgy ártatlan vagy.

- Köszönöm, Hayi. – karjai közé fogott és hosszan átölelt. Arcát hajamba túrta, orrával a nyakamat cirógatta. Kirázott a hideg a jóleső érintésétől. – Annyira kívánlak még mindig.

- Én is – suttogtam fülébe.

   Kidoh lebilincselte kezeivel a csuklóimat, a fejem felé emelte és iramosan elindult előrefelé velem. Én nehezebben tudtam vele tartani a lépést, hátrafelé nem volt olyan egyszerű a menet. Nekinyomott egy érdes fának és falánkan a nyakamra nyomta ajkait. Fogait belemélyesztette vékony bőrömbe és szívni kezdte. Az összecsípett húst gyengéden nyaldosta.

  Ágyékát alhasamhoz nyomta. Kemény hímtagja érzésétől kiszökött egy sóhaj ajkaim között. Újra magamban akartam érezni, szerettem volna eltelítődni vele. Felrántotta hirtelen a felsőmet egy kézzel, míg a másik a csuklómra fonódva maradt. Ujjbegyei a melltartóm alá csúsztak. Ekkor újra zsibbadni kezdtem odalent. Nem bírtam magammal, össze-vissza vonaglottam a fatörzsnek vetődve. Annyira magamba akartam tudni már.

- Biztos jó ötlet itt? – lihegtem.

- Biztos – engedte el egy pillanatra a nyakamat. Egy hűvös fuvallat rezgette meg a faágakat. Kirázott tőle a hideg, amitől a mellbimbóm kihegyesedett. Azt vártam, hogy a fiú összecsípje ujjaival, de ez nem történt meg. Megállt. – Te is hallod? – nézett fel Hyosang összevont szemöldökkel.

- Mit?

Lepisszegett. Én is fülelni kezdtem.

   Az egyik faág erősen recsegett, nyikorgott. Már én is hallottam, bár nem találtam benne semmi érdekeset. Idős erdő lehet, a fák már több 100 évesek lehettek. Biztosan csak korhadt volt az egyik.

Kidoh lassú léptekkel elindult a fatörzs mentén, megkerülve azt. Döbbenten állt meg.

- Mi az? – aggódtam. Nem tetszett a reakciója. Félelmet véltem felfedezni arcán. A vér is kiszökött belőle, vagy csak a Hold fénye tette sápatagabbá, nem tudtam eldönteni. Felsőmet megigazítottam, és elindultam felé.

- Ne gyere ide! – utasította.

De én nem bírtam ellenállni. Mellé léptem és akkor én is megláttam a szörnyűséget. Az elhullott faleveleket vörösre festette egy nyálkás, folyékony anyag. Még mindig csöpögött rájuk. Apránként, lassan csurgott rájuk a nedves vér. Szemem feljebb vándorolt, az áldozat arcára.

Egy fejjel magasabban lógott felettem. Arcát eltakarta a temérdek mennyiségű, tincsekben összetapadt haj. Hosszú, fekete hajzuhataga a szellővel együtt hullámzott.

Csuklójáról csöpögött a vér. Mindkét karján fel voltak vágva az erek. A kötél is véres volt. Nem bírtam többet ránézni. Éreztem, ahogy gyomortartalmam szaltózott egyet és elindult felfelé a beleimbe. Már számban volt, amikor gyorsan megragadtam a fát támaszpontnak és kijött belőlem.

   Kidoh még mindig úgy állt ott, mint aki karót nyelt. Nem tudott megmozdulni, hogy segítsen.

  Abbahagytam a hányást. Kimerülten, lihegve néztem fel a fiúra. Meg szerettem volna törölni a számat, de nem találtam semmilyen alkalmas dolgot ehhez a farmerkabátomban. Kidoh ekkor mozdult meg először. Adott egy zsebkendőt, melyet készségesen felhasználtam. Az elhasznált papírt egy bokorba dobtam, majd felegyenesedtem.

- Most mi lesz? – pillantottam Kidohra.

Halkan, rekedten válaszolt. – Nem tudom Hayi, nem tudom.

- Vissza kéne mennünk, szólni a többieknek, nem? – kérdeztem tanácstalanul. Újra Sookyunra néztem és elborzadtam. Nem akartam többet látni.

- Nem. Hayi, minket fognak gyanúsítani.

- De hát a vak is látja, hogy öngyilkos lett! – kiáltom. Nem hittem el, hogy Kidohnak ez fel sem tűnt.

- Nem. A vak is látja, hogy ez csak öngyilkosságnak beállított gyilkosság. Nézd meg, aki felakasztja magát, az nem tudná ilyen magasra rakni a kötelet, pláne akkor, ha a csuklóidat felvágtad előtte. Most jól figyelj rám – fogott meg. – Tényleg egy pillanatra sem hagyhatsz el. Folyamatosan mellettem kell lenned. Most vissza fogunk menni, elmondjuk, hogy megtaláltuk Sookyunt, de azt mondjuk, hogy öngyilkos lett. Figyelnünk kell, hogy ki öltözött át, vagy kinek van vér a ruháján, esetleg kinek van elszakadva a felsője. Rendben?

Bólintottam.

- Oké. És most segíts, le kell szednünk a testet a kötélről.

- De miért? – bukott ki belőlem. Nem akartam megfogni a holttestet. Ránézni is borzalmas volt, de megérinteni és megváltoztatni a gyilkosság helyszínét… Merész ötlet volt.

- Azért, mert így a többieknek is le fog esni, hogy ez gyilkosság volt. A kötelet eldobjuk arrébb. Ha csak azt látják, hogy a csuklói fel vannak vágva, azt tényleg csinálhatta ő is. Már csak a kés kéne. – Szeme erősen a lehullott leveleken cikázott. Egy megcsillanó fémtárgyon meg is akadt a tekintete. – Na, tudtam én, hogy nem esett olyan messzire. – Felvette a nagy kést, és elvágta vele a kötelet. A merev test hangosan csattant az avarba. Kidoh leguggolt Sookyun mellé, levette nyakáról a kötelet és átadta nekem. Hallottam, ahogy a fiú megmozdítja a testet, míg én a kötelet messzebb vittem a tettes helytől.

- Mehetünk – mondta a fiú, miközben tenyerét törölgette nadrágjába. – Azt hiszem így jó lesz.

- Szerintem is. Így már nem fog ránk terelődni a gyanú.

- Így van. – lenézett rám, majd elmosolyodott.

- Mi az?

- Semmi, csak eszembe jutott, hogy mi ketten egész jó gyilkos párost alkotnánk. Persze, ha csak nem okádnád szét a tetthelyet. – kuncogott.

Kegyetlennek hangzott, de igen, én is elnevettem magam. Igazat kellett adnom a fiúnak. Jó gyilkosok lennénk. 

11. fejezet

5. óra

9.47 pm

   - Kidoh! – suttogtam. Féltem, hogy meghallja az, aki odakint kószál. Nem akartam, hogy tudja, hogy itt vagyunk. Nem akartam, hogy ez ki tudódjon.

Kidoh az oldalára fordult és nyöszörgött közben. Kicsit erélyesebben megböktem és szólítottam a nevén.

   Ő azonban nem tett továbbra se semmit. Nem mertem még hangosabban szólni neki, mert akkor szinte biztos lett volna a lebukás. Így csak annyit tudtam tenni, hogy halkan a lábammal segítettem magamra fötörni a takarót és vártam.

  A kinti személy felért az emeletre és halk léptekkel, de annál hangosabb padlórecsegésekkel távolodni kezdett. Egy fémes kattanás követte a hangot, majdnem, mint egy ajtó csukódása. Vagy egy kulcs hangja. Erősebben próbáltam koncentrálni a zajokra, de nem tudtam eldönteni, hogy ki is lehetett odakint. Újra erősödtek a léptek zaja, egy pillanatra mintha meg is állt volna az ajtónk előtt, aztán elindult lefelé a lépcsőn.

  Felsóhajtottam. Újra Kidoh felé fordítottam a fejemet és megböktem. Ezúttal fel is ébredt.

- Hm? Mi az? – nézett körül.

- Valaki járt kint – tájékoztattam.

- Megeshet. Elég sokan vagyunk itt. – jegyezte meg kicsit cinikusan. Összevontam erre a szemöldökömet. Nem tetszett ez a hangnem.

- Igazán nem kéne így beszélned velem. Mi van akkor, ha valaki meglátta a holttestet? Mostanra már mindenki tudhatja mi történt és minket fognak gyanúsítani vele, ahogy azt te is mondtad.

- Öltözzünk fel és menjünk le. Elmondunk mindent, amit tudunk, és akkor… - de Kidoh mondatát egy kiáltás akasztotta meg.

- Hayi! Hyosang! – a házon kívülről és belülről is elhangoztak a hívások. Több embertől is eredtek.

- Na, erről beszélek – mondta Kidoh miközben már az övcsatjával bíbelődött.

Én is felálltam, hogy elkezdjek öltözni. Sietnem kellett, mert több huppogás is arra utalt, hogy már odalent zajlott a keresésünk. Alig egy perc, és feljönnek.

   És valóban nem tévedtem. Épp a pólóm nyakán dugtam át a fejem, amikor hangos kopogás jelezte, hogy valaki az ajtó előtt állt, csak arra várva, hogy benyisson.

- Ki az? – kérdezte Kidoh kicsit húzva az időt. Tudta, hogy addig nem fog bejönni senki, amíg nem válaszol.

- Gohn. – válaszolta kurtán a fiú.

Kidoh megkönnyebbült. – Gyere be.

Erre egy kérdő pillantást vetettem Kidohra. Még mindig az ingjét gombolta, így le fogunk bukni…

- Ő a legjobb barátom – suttogta még hadarva, hogy Gohn meg ne hallja.

Gohn bejött. Mintha egy kicsit visszahőkölt volna, de hamar próbálta kisfiús zavarát elrejteni. Tudta mi történt és terelve a szót a kínos pillanatról, inkább a lényegre tért. – Mindenki titeket keres. Eltűnt Sookyun és Sooyeon!

- De hát Sooyeon… - Kiszáradt a torkom, nem is mertem folytatni a mondatom. Eszembe jutott, hogy esetleg… De az nem, nem lehet… Kavarogtak bennem a gondolatok és ezt biztosan Gohn is és Kidoh is észrevette.

Kidoh rögtönzött. – Nem láttunk senkit, de ezt szerintem te is levágtad. Azt mondta Hayi, hogy hallott itt fent lépteket, egy pár perce, de ennyi.

- Akkor menjünk vissza a tábortűzhöz és ott megbeszéljük a többiekkel, hogy ki merre szóródik szét. Meg kell találnunk őket és ahhoz a ti segítségetekre is szükségünk lesz.

- Rendben, egy perc és megyünk. Addig indulj előre. – utasította Kidoh. Gohn fogta a jelet és el is indult, de az ajtófélfánál visszafordult.

- Az ingedet félregomboltad. Jobban tennéd, ha megigazítanád, mert a többiek még szagot fognak. – Aztán egy kacsintással otthagyott minket a hűvös szobában.

Ahogy elhalkultak a cipőkopogások, Kidoh felém fordult és kicsit erősebben megragadta felkarjaimat. Megijesztett indulatossága.

- Most jól figyelj Hayi. Gohn nem buta. Jól tudja, hogy abban a pár órában, míg eltűntünk, nem csak szexeltünk. Talán van annyira jó barát, hogy nem márt be minket és kihagy a gyanúsítottak közül.

Meg kellett állítsam Kidoht. – Te is hallottad igaz? – hangom kezdett hisztérikussá válni. – Sookyun is eltűnt… És nem tudja senki, hogy mi történt Sooyeonnal. De hogyan? Hát ott van még mindig a mosdóban… Azóta már járt fent valaki, ha csak… - a félelmet keltő felismerés még hisztérikusabbá tett. – Nem a gyilkos járt itt fent.

  Kidoh szeme kikerekedett. – Ezt könnyen kideríthetjük.

Szinte átszelte az egész folyosót, olyan gyors léptekkel ment a folyosó végi ajtóhoz. Lenyomta a kilincset, de az ajtó nem mozdult.

- Oké, akkor még van egy kis időnk gondolkodni azon, hogy ki tehette. Talán ránk se fognak gyanakodni egy ideig. De most menjünk le és segítsünk Sookyun keresésében.

Egyet kellett értenem vele, bár nem volt kedvem nekilátni a kutatásnak. Jobban érdekelt, hogy mi zajlik a háttérben. És leginkább Kidohval szerettem volna tölteni az időmet. Önző gondolat, de így volt.

  A fiú megfogta lágyan a kezemet és elindult velem. A lépcsőn ő indult előre és feltartotta karját. Olyan érzésem volt, mintha egy királynő lennék, akit a férfiak csak így kísérnek mindenhová. Boldogan nyugtáztam, hogy ilyen figyelmes, viszont az nem tetszett, amikor a lépcső alján elengedett.

  Tudtam, hogy miért és nem esett túl jól. Bármennyire is melegszívű előttem, ő mások előtt sosem fog így mutatkozni. Gohnnal szemben is hűvös maradt, pedig őt még egy igazán közeli barátjának lehet mondani. A szemébe szerettem volna nézni, de ő csak egy oldalpillantással illetett. Mintha kihűlt volna belőle az a tűz.

- Menjünk – engedett előre a folyosón.

Megköszöntem és megsokszorozva a lépteimet gyorsan kisiettem a tűzhöz. Pár lépéssel lemaradva Kidoh is csatlakozott a többiekhez. Egy fémes kattanást hallottam. Megint rágyújtott.

6. óra

10.12 pm

   Xero állt a csoport közepén, éppen utasításokat sorolt a többieknek. Rám bökött.

- Hayi, te Jenissivel és P-Goonnal mentek az erdő keleti oldalába, hegynek felfelé. Ha találtok valamit, hangos kiáltással jelezzétek, vagy gyertek vissza ide és várjatok meg. – Xero hangjában aggodalom tükröződött. Hangja remegett. Sejtettem mit érezhet, de nem tudtam annyira sajnálni, mint amennyire kellett volna. Nagyon szégyelltem, hogy a bosszú vágya még most is kavargott bennem, de úgy éreztem megérdemli.

- Nem! – jelentette ki nagyon határozottan Kidoh. – Hayi velem jön.

Xero furcsán tekintett Kidohra. Talán undor volt fellelhető vonásaiban, de magam sem tudtam pontosan megállapítani mit érzett.

- Rendben. Akkor Jenissi, P-Goon, ti keletnek indultok. Hyosang, Hayi, ti próbáljátok meg a tó partját végigjárni. – szólt hozzánk. Aztán kicsit hangosabban folytatta, amely azt jelentette, hogy ez már a többieknek is szól. – Maximum 2 kilométert megyünk, de ennél többet ne tegyetek meg. Körülbelül 1 óra múlva találkozunk itt. Kérek mindenkit, hogy vigyázzon magára. – leugrott a fatönkről, melyen idáig állt, hogy kiemelkedjen a többiektől. Már mindenki szétszéledt, de Xero, és társa, Sangdo még mindig ott álltak, ahogyan mi is. Xero ugyanis félrehívta Kidoht a farönkökhöz. Nem értettem mi folyik most. Mi ez a hirtelen felindulás Xeroban? Csak nem Kidoht gyanúsítja?

  Sangdo és én is a két srác alakját figyeltük. – Szerinted miről beszélgethetnek? – kérdezte Sangdo.

- Nem tudom, de szerintem semmi jóról. Xero nagyon furcsán kezdett viselkedni.

- Evidens, hogy miért.

Egyet kellett értenem vele. Tudtam, hogy Sangdo nem tud olyan részleteket, amit Xero biztosan sejtett.

  Hirtelen minden olyan gyorsan zajlott körülöttem. Xero felemelte a hangját, bár még így sem értettem, mit mondott, Kidoh melléköpött, majd Xero idegesen elsuhant mellette, de előtte még belement vállával Kidohéba. Xero felém tartott. Megállt mellettem pontosan egy centire és csak ennyit súgott: - Ne bízz benne, ő tette.

10. fejezet

5. óra

       9:00 pm

  - Kidoh – suttogtam elhaló, euforikus állapotban a fiú fülébe. Széles vállaiba kapaszkodtam, testem a matracon hullámzott. Nem engedhettem meg magamnak, hogy feljebb csússzak, így a legstabilabb pontba voltam kénytelen csimpaszkodni, és az Kidoh forró teste volt, melyről a puha pamuting lekerült, fedetlenül szikrázott előttem fehér bőre. Selymes bőrrétege alatt megfeszültek az izmok, gyönyörű sziluettben mozogtak minden egyes mozdulat hatására.

   Mindeközben az én látványom már kevésbé volt mutatós. Szégyelltem a testemet, amit még a legtöbb ruha leplezett, azonban Kidoh ujjai már minden egyes apró négyzetet felfedeztek rajta, annak ellenére, hogy a textíliák akadályozták benne. Nem is igazán zavart, hogy annyira nem adtam át magamat a fiúnak első alkalommal, bár kétség sem fért hozzá, hogy az, amit odalent művel becses ujjaival, az megfizethetetlen. Olyan precíz, nyugodt módon fedezte fel ajkaim közét és a hüvelyemet, hogy azt semmi más élvezetre nem cseréltem volna. Percek alatt jött a hullám, megfeszültem odalent, és akkor betette a végtagját. Egy meg se kottyant, a kettő sem volt fájdalmas, de eltelített és duplán jó érzést kölcsönöztek. Újra és újra a nevét kántáltam, ahogy az orgazmus szélére kergetett, de még mielőtt eget rengetően felkiáltottam volna, és kijelenthettem volna, hogy na most itt állj, én végeztem, megszakította a menetet. Kihúzta ujjait és egy csókot nyomott a homlokomra.

- Miért hagytad abba? – sopánkodtam.

- Mert ennél még többre vagyok képes – mormogta a fülembe.

   Annyira ellágyultam hangjától, hogy le kellett hunyjam pilláimat. Eleresztettem a vállát és a párnák közé omlottam. Vártam, hogy megtörténjen az, amitől kicsit tartottam, de tudtam, hogy egyszer át kell esni rajta.

  Hyosang semmit sem sietett el. Aprólékosan gombolgatta ki a blúzom kicsiny gombjait, s bújtatott ki a mályvaszín anyagból, majd kigombolta farmernadrágomat és lehúzta a cipzárját. A sötét farmer is levált rólam, csak a fehérneműim nyújtottak némi biztonságot. Ezektől a daraboktól kevésbé éreztem magamat csupasznak és védtelennek, ezek rejtették a legjobban azokat a helyeket, amelyeket szégyelltem, csak azt nem tudtam, hogy miért. Talán mert kevesen látták…

    Azt hittem, hogy innentől kezdve újra bedurvul a menet, Kidoh nem fogja tudni visszafogni magát, de tévedtem. Nem firtatta a hófehér csipke eltávolítását, annál inkább saját nadrágjának levételét. Az övének fémes csattogására kinyitottam szemeimet.  Hamar megszabadult a ruhadarabtól, és már csak egy Kelvin Klein felirattal a korcán ellátott bokszer ékeskedett rajta. Csakugyan legbecsesebbik tagját takarva vele. Kirajzolódott a holdfényben, hogy hímtagja már merőben készen állt a nagy eseményre.

   Visszahelyezte a testét az enyém felé, kényelmesen elhelyezkedett, fejét a melleim közé hajtotta, s apró csókokat lehelt a bőrömre. Fokozatosan haladt a csupasz keblemen forró puszijaival, míg el nem érte a csipkés melltartót. Az utolsó csókjánál bimbóm megkeményedett, megérezte, hogy lassan, de biztosan kényeztetve lesz. Amikor már abban a hitben voltam, hogy magáévá teszi a jobb mellemet, elindult a bal felé. Direkt csinálta velem, akaratának megfelelően kínzott. Növelte bennem a vágyat, mígnem már a megelégelés szélére sodor, és nem fogom magamat tudni visszafogni. Minél tovább kéreti magát, annál jobban vágyom rá, annál többet akarok belőle. Azonban hátulütője is van ennek a módszernek…

- Csináld már – siettetem.

Elvigyorodik, de folytatja tovább ajkaival a menetét, nem hallgatva a kérésemre.

Megemelem a hátamat és én magam kezdem el kikapcsolni a melltartómat, de ebben a folyamatban megállít. Lefogja a kezeimet a csuklómnál és a matracnak nyomja őket.

- Kidoh, kérlek… - nyavalygok.

- Shhh… Engedd át magad nekem. Engedd, hogy én vezesselek – továbbra is azzal a megnyugtató hangján szólt hozzám, mely egy pillanat alatt hatott lényemre. Mintha csak hipnotizálna.

Többször említenie se kellett, hogy hagyjam békén. Visszahunytam a szemeimet és csak élveztem. Élveztem minden egyes apró érintését, melyektől a hideg is kirázott, a forró leheletét és test hőjét, ritmikusan dobbanó szívét, lüktető ereit.

   Annyira belemerültem mindezek érzékelésébe, hogy fel sem tűnt, amikor lekerült rólam a melltartó. Csak akkor eszméltem, amikor Hyosang nyelve megcirógatta mellbimbómat. Hangos sóhaj szökött ki ajkaim közéből.

Kidoh bekapta a rügyecskémet és szívni kezdte. Gyengéden rágcsálta fogaival, nem akart sérülést ejteni rajta, csak izgatni igyekezett. Másik mellemre eközben rámarkolt és körkörös mozdulatokkal kényeztette azt.

    Miután már alig éreztem a jobb mellemet, lecuppant róla Hyosang és átváltott a bal mellemre. Ingerelte nyelvével a bimbómat, pöckölgette azt, mire egyre nagyobb és nagyobb sóhajok hagyták el tüdőmet.

   Ahelyett, hogy a másik keblem masszírozásába kezdett volna, a csipkés alsóneműm felé araszolgatott a testemen. Többször megsimogatta az anyagon keresztül a nemi szervemet. Középső ujjával ajkaim közé csúszott, mely rendesen bővelkedett a nedvemmel. A csipkés bugyim elázott; az anyag a csiklómhoz simult és dörzsölte azt, de kellemesen. Egyre erősebben tuszkolta ujját nagyajkaimba. Csiklómat teljesen kikészítette a csipke, már szinte fájt, ahogy hozzáért a mintás anyag. Még mielőtt valóban felsértette volna a bőrt rajta, pont időben váltott. A csiklómakkomat célozta meg, melynek alig kellett pár pöckölés, és máris megkeményedett. Nyílásom az előbbinél is erősebben lüktetett. Kiszakadt belőlem a kiáltás. Meg kellett újra kapaszkodjak Kidohban, a párnáktól távol húztam magamat, szinte ülő helyzetbe ugrottam.

- Feküdj vissza - utasított Hyosang.

Engedelmeskedtem neki. A párnák közé visszacsúsztam és vártam.

    Az elázott anyag is lekerült rólam. Az utolsó, ami fedte a testemet. Nem éreztem fairnek, hogy Kidoh-n még mindig ott virít a fekete bokszer, de csak percek kérdése volt, és az is lekerült róla. Azonban előtte még a combjaim közé mászott…

   Arca mélyen elmerült felhúzott lábaim között. Villogó szempárjai tekintettek rám egyszer-egyszer, de leginkább a kelyhem teljes kikészítésére koncentrált. Csiklómat így is alig éreztem, hát még mikor az érdes nyelvével találkozott… Amint megérintette azt, belemarkoltam a hajába és lejjebb nyomtam a fejét. Vette a célzást és teljesítette is az egyetlen kívánságomat. Beleeresztette izmát a hüvelyembe.

Megállíthatatlanul nyögdécseltem. Szégyelltem, mert nem hittem, hogy vékony hangom olyan izgató lenne, de nem tudtam visszatartani, hiába is igyekeztem. Egyszerűen annyira tökéletesen csinált mindent és én csak ennyivel tudom jutalmazni. Némi szerény nyögéssel.

   

    Újra a testem felett ágaskodott. Ezúttal már őt sem fedte semmi. Olyan hibátlan volt minden részletében, hogy az megfájdította a szívemet, annak ellenére, hogy most csak az enyém volt. Az én tulajdonomban állt szó szoros értelemben. Bennem volt.

   Eltelített az érzés, káprázott a szemem is, de nem tudtam betelni vele, hogy végre eljutottunk idáig, annyi kényeztető kínzás után.

- Mehet? – kérdezte lágyan.

Aprót bólintottam, abban sem voltam biztos, hogy látta. Lassan mozgatta csípőjét, nem is nagyon éreztem, ahogy eltávolodik és nekicsapódik a combom belső felének, de a hüvelyemben erre a kis mozgásra is hatalmas káosz keletkezett. Lüktetett összevissza és kis mozgásra is igen érzékeny voltam.

- Állj! – visítottam.

Kidoh összerezzent, meg is állt rögtön.

- Mi az? – aggodalmasan pillantott íriszeimbe.

- Kicsit fáj – vallottam be az igazat, amely elkeserített. Eddig minden olyan flottul ment…

- Akkor várjunk egy kicsit, míg megszokod – javasolta.

Türelmesen támaszkodott mindkét karjával felettem és fürkészte a tekintetemet. Közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Ajkainak érintése rettentően jól esett, viszont a mozdulatra férfiassága feljebb csúszott, ami kellemetlenné tette jó szándékot.

- Sajnálom – kért bocsánatot Hyosang.

- Nem, semmi. Tényleg semmi baj – felültem és újra megcsókoltam. Ezúttal kevésbé fájt a hüvelyem.

- Minden oké? – suttogta a számba.

- Igen – alig fejeztem be a szó végét, máris visszavetődtem a halmaira.

    Nem tűnt fel, amikor Kidoh újra elkezdte mozgatni csípőjét. Az erősödő lökésekre kaptam csak fel a fejemet, de már azok sem zavartak. Élvezetessé vált az egész, mert minden fájdalmat csókunkba fojtottam.

   Két nyögésem közepette Kidoh is eleresztett egyet, mely büszkeséggel töltött el. Lenti izmaimat megfeszítettem, és ennek hatására szökött ki az a kis nyögés, mely a világot jelentette nekem. Tovább feszítettem az élvezet kedvéért, annak ellenére, hogy baromira nehéz volt erre koncentrálni. Minden maradék energiámat belefektettem, de alig fél percig bírtam. Az első lökés olyan volt, mintha egy nagy buborékot találtak volna el, az azonban nem pukkant ki. A második… a második volt az a döfés, mely a halálba sodorta a buborék életét. Kipukkadt.

  A felhők felett lebegtem 10 méterrel. Az agyamban minden kitisztult, nagy üresség tátongott benne, sokáig nem is érzékeltem a földi létet, csak azt, hogy a mennyekben járok. A forróság zökkentett ki, mely a hüvelyembe terjedt szét pillanatok alatt. Kellemesen hatott.

   Kidoh teste mellém vetődött, csak úgy hullámzott a mellkasa. Kapkodva vette a levegőt, alkarjával a szemét is eltakarta. Az orgazmus euforikus hatalma bebörtönözte, alig bírt kiszökni belőle. Tíz teljes néma perc után fordultunk csak egymás felé. Arca komoly volt, meg is ijesztett, de kezével arcom után nyúlt, s amint megtapintotta piros pozsgás bőrömet, kivirágzott a mosolya.

- Olyan szép vagy. – hangja, mint a leggyönyörűbb bariton, csengte be a szobát. Meghatott, amit mondott. Szemeim elködösültek, de nem ejtettem egy könnycseppet sem, csak a tőlem telhető legszebb mosolyomat igyekeztem magamra festeni.

- Köszönöm – szinte hang se hagyta el a számat, csak lehelet. Inkább hasonlított egy halálhörgésre, mintsem egy őszinte köszönöm-re.

    Közelebb csúszott hozzám. Megcsókolta a homlokomat és átkarolt.

- Pihenj – pihegte. Ő már teljesen átadta magát az álmoknak.

Összezártam a pilláimat, és vártam, hogy elragadjon az álom, de az nem akart jönni. A léptek zaja megzavart…

9. fejezet

4. óra

      8:34 pm

    - Xero olyan titkot tud, amit nem akarok senki mással megosztani. Haragudnál rám, ha elmondanám, de ne értsd félre, nem azt leplezem ilyen jól, hogy gyilkos vagyok. Magánéleti ügy – magyarázta Kidoh.

- Értem. Akkor nem faggatlak – annak ellenére, hogy baromira érdekelt.

- Azt hiszem le kéne mennünk – állt fel öreges mozdulatokkal Hyosang az igazi bárányszőrből készült szőnyegről.

- Biztos vagy benne? – sóhajtottam; már előre elképzeltem, hogy mi vár ránk odalent. A részeg társaság feldúlt lesz, egyesek indulatossá válnak a hír hallatán, s ha már Sookyun elkotyogta nekik a téves eszméjét, nagyon nagy szarban leszünk.

- Meg kell tennünk. Ha most nekiállunk bujkálni, vagy lelépünk, biztosra tudom venni, hogy minket állítanak ki gyilkosként alaptalanul és akkor az igazi tettes majd a bajsza alatt nevethet.

- Ah, igazad van. Annyira nincs kedvem az egészhez. Hogy beszéljünk velük, miközben totál be vannak állva?

- Nem várhatunk vele addig, ameddig kitisztulnak, ha egyáltalán hagyják, hogy lecsillapodjon a fű hatása. Te azért jöttél ki belőle viszonylag gyorsan, mert alig szívtál.

- Amit utólag nem is bánok. – Kinyújtottam a karomat Kidohnak, hogy felsegítsen. Puha, hideg tenyerébe csúsztattam a kacsóm, s megfeszültek az izmaim. Fellendültem, majd leporoltam fenekemet és megigazítottam magamon a nadrágot.

- Ezen az ablakon keresztül szerinted lehet látni őket? – tette fel a kérdést, s bökött az említett nyílásra, mely tárva nyitva állt és a szellő továbbra is csípősen hideg áramlatokat sodort a szoba szférájába.

- Szerintem igen – léptem oda és hajoltam ki rajta. A tűz – mely már sokkal kevésbé lángolt – körül ültek a fiúk. Bár arckifejezéseiket nem lehetett látni tisztán, és a háztető is takarta egy kicsit őket, látszott rajtuk, hogy szét vannak csúszva. Nem voltam benne biztos, hogy a drog és az alkohol okozta ezt náluk, vagy a gyász, illetve mindkettő, de reméltem, hogy inkább az első opció. Sookyun-t nem láttam velük, és ez igencsak meglepett. Vagy már elmondta a történteket és visszament a házba, vagy még csak elő se jött – szegény, olyan zavarodott.

   Lábujjhegyről visszaereszkedtem, mert nem éreztem biztonságban magamat a magasban, annyira kihajolva, így visszább másztam, éppen csak annyira, hogy még lássam Xero-t. Kezek csusszantak mellém az ablakpárkányon. Abban a pillanatban megéreztem, hogy lassan az intim zónámba lép a karokhoz tartozó test is. Törzse hátamra simult, de nem tolakodóan. Alsóbb részeit nem kényszerítette fenekemhez tolni.

   Forró lehelete megmozgatta holdfényben ragyogó hajszálaimat, majd a bőrömbe mart az érzés, mely jólesően csikált.

- Sookyun még nincs kint – suttogtam, hogy tájékoztassam a mögöttem álló illetőt arról, hogy még van esélyünk beelőzni őt.

- Ha eddig nem ment ki, akkor már nem is fog – rántotta meg a vállát. – Szerintem elment valahova magányosan sírni. Ez a legtöbb most, amit tehet, hisz beszélni is alig tud. Sokkot kapott a rémülettől.

- Előfordulhat. Remélem nem volt olyan hülye, hogy az erdőbe rohanjon egy kis magányért.

- Ki tudja? Ilyenkor a gondolkodásmódja az embernek a béka feneke alatt van. Nem hiszem, hogy józan ítélőképességgel rendelkezik.

- Akkor várjunk? – fordultam meg. Hajszálaim pajkosan megcirógatták Kidoh arcát, ahogyan 180°-ban megperdültem a saját tengelyem körül. Vészesen közel találtam magamat hozzá. Ellágyulni készült testem sötét szemeitől, melyek mosolyogva fürkészték ajkaimat.

- Ráér még lemenni – pihegte félig lecsukott pillákkal, enyhén bedöntött fejjel.

  

   Újra halmaiba gabalyodva találtam magamat. Amilyen szelíden közeledett, annál keményebben csókolt. Fekete ingébe kapaszkodtam, jobb lábamat pedig igyekeztem a dereka köré fonni, de az folyamatosan lecsúszott a farmeranyagról. Kidoh ide-oda lépkedett velem a szobában, azt se láttuk merre megyünk, csak találomra navigált, bár nyilvánvalóan az ágyat kereste.

   Kezei erősen szorították kerek fenekemet, betelhetetlenül akart még többet és többet fogni belőlük.

      A lábam nekiütközött az ágykeretének. Testünk vízszintesbe zuhant a matracra. Valahogy oldalasan huppantunk rá, a lábam csípője alá került, ami a landolás során kicsit fájt, de nem foglalkoztam vele. Agyam minden mást kivont magából, csak az izgalomra fókuszált, a zsibbasztó érzésre, mely teljes testemet percek alatt lepte el. Kidoh fölém támaszkodott, és úgy kényeztetett a nyelvével tovább. Csípőjét combomra eresztette, mintha csak direkt akarná velem tudatni a felkészültségét már jó előre. Valóban feszült odabent a kemény hímtagja, de még nem terveztem megismerkedni vele. Először Hyosang más részeit akartam feltérképezni. Az ismeretlen mellkasát, mely ruhán keresztül és érezhetően laposnak, de nagyon szexinek bizonyult. Hasát, ami ha nem is nagyon, de biztosan tárol magában 6 gyönyörűséges izmocskát. Felkarjait, amin az erek kidudorodnak megfeszítés hatására. A kulcscsontot, mely már a fekete ingjét is majd átbökte. Mindezt egyesével akartam megszemlélni és gyönyörködni benne, de előre tudtam, hogy most nem én fogok vezetni. Ma nem lesz időm felfedezni, mert Kidoh lesz a kapitány.  

   - Várj, várj, várj – lihegte Hyosang elszakadva tőlem. – Biztosan ezt akarod a jelen körülmények ellenére is? – tette fel a váratlan kérdést. – Nem erőltetem, ha…

- Nem, semmi bajom vele, csak csináld – szakítottam félbe kiéhezett hangon. Már-már én is meglepődtem, hogy mindenek ellenére is ezt akartam tenni, és végülis jogosan tette fel Kidoh a kérdést. Becsültem benne, hogy eszébe jutott, de már nem volt visszaút ebből az állapotból. Ha most valaki állj-t parancsolt volna nekem, azt leütöttem volna.

    Kidoh a nyakamra vetette párnáit. Csipkedte vékony bőrömet, apró, leheletnyi könnyű puszikkal látta el fülem tövét. Jól tudta, hol keresse az erogén zónámat és ezt egy halk nyögéssel meg is tetőztem. Telhetetlenül markolásztam az ingét, le akartam tépni róla, de nem akartam heves lenni, biztosan drága anyagot gyűrögettem.

- Biztosan ne hagyjam abba? – bizonytalanodott el Kidoh. – Mármint… Te még szűz vagy és nem akarok fájdalmat neked.

      Egy pillanatra meghökkentem. Kidoh honnan vett ilyen infót? Mármint értem én, hogy Xero-tól, de ő miért terjesztett volna rólam téves infókat, hisz együtt vesztettük el… Még ha ezt mindketten nagyon jól eltussoltuk. Vagyis innen eredt a hibaforrás. Inkább szűznek vallott, mintsem bevallja az igazat.

- Kidoh, tényleg akarom – jelentem ki.

- Nem fogod sajnálni, hogy egy ilyen magamfajta kiszámíthatatlan fiúnak add a tested először?

Megráztam a fejemet.

- Rendben. – éreztem rajta a mélyben elmerülő izgalmat és örömet. – Akkor készülj, mert egy nem mindennapi élményben lesz részed. 

8. fejezet

4. óra

      8:06

  - Miért vagy ebben olyan biztos? Szerinted lesz több áldozata is, nem csak Sooyeon? – Éreztem, hogy valami sandít Kidohnál. Olyan, mintha tele lenne titkos információkkal, csak nem akarná elmondani őket. Talán még azt is tudja, hogy ki ennek az egésznek az okozója.

   A fiúra sandítottam, aki mintha meg se hallotta volna a kérdésemet, piszkálgatta a térdén szakított nadrágját.

- Kidoh, te figyelsz rám egyáltalán? – csusszantam közelebb hozzá az ágymatracon.

- Mi? Ja, persze. Mit is kérdeztél?

- Ah, csak annyit, hogy szerinted több embert is meg akar majd mérgezni az a valaki? – ismételtem önmagamat.

- Hm, hát nagy esély van rá.

- És van esetleg valami, amit tudsz, de nem mondtál el nekem? – Nagyon lassan adagolva böktem ki minden egyes szót. Féltem, hogy agresszívan fog reagálni a kételyeimre.

- Nincs. És neked?

Pár percig csak gondolkodtam. Rövidke pillanatok, szavak, gondolatok ugrottak be, de mindegyik olyan jelentéktelennek tűnt. – Nem, azt hiszem nincs. – Még egyszer magamba mélyedtem, hogy ténylegesen alátámasszam a kijelentésemet, ami végülis igaznak bizonyult.

- És most mit fogunk csinálni? - Talán ez az egyetlen olyan hétköznapi kérdés, aminek a súlya meghatározóvá válik. Én nem tudtam rá a választ, még csak ötleteim se voltak, ezért volt szándékomban rögtön Kidoh eszméit megtudakolni.

- Az a nagy büdös helyzet, hogy nem tudom. Már kismillió alkalommal tettem fel magamnak ezt a kérdést, mióta csak feljött ez a gyilkos téma. Mi van akkor, ha mégsem fog történni semmi?

- Attól függetlenül köztünk van egy fiú, aki biztosan csinált olyat, amiért börtön járna. Én nem alszok itt egy napot sem addig, ameddig egy ilyen mászkál közöttünk. Baszki, sejtelmem sincs, hogy ki lehetett!

- Nekem sem. Gondoltam már mindenkire, de á, ki lenne az, aki ennyire rosszat akart Sooyeonnak…? - Akarom mondani rajtad kívül.

- Naaaa, te is jól tudod, hogy azt nem gondoltam komolyan! Képtelen lennék bárkit is megölni.

- Jó, igazából csak ugratni akartalak, de túl komoly a helyzet, nem illet ide. Sajnálom.

- Sajnálhatod is. Tehát milyen opcióid vannak még? – tértem vissza az eredeti témához.

- A menekülést illetően vagy a tettessel kapcsolatban?

- Mindkettő.

- Tettest illetően szerintem Xero-t ki is zárhatjuk. Nem hinném, hogy a barátnőjét képes lenne megmérgezni, ha csak nem lenne rá valami nyomós érve. A nővére még annál is kevesebb eséllyel játszik, mint Jiho, tehát a lányokat ki is lőhetjük. Maradtak a fiúk. A többségüket elég jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, ki mit szeret. Ott van mondjuk P-goon, aki néhanapján szeret agresszív internetes játékokkal játszani. Vagy vegyük figyelembe A-tomot, aki a fegyvereket szereti. Igaz, a mérgezés pont nem ütközik a fegyverek kategóriába… Uh, na nézzük… Ühm… Ja, igen! Ott van Seogoong, aki kémia szakon végzett! Viszont belőle soha nem nézném ki, hogy a nagyhatalmú tudását mások megölésére pazarolná. Mást nem tudok felhozni. Szinte mindenkinek van alibije, hisz a tűz körül ültek, előtte meg fát gyűjtöttek meg ilyenek. Ti voltatok bent és főztétek a forralt bort. A borba is kerülhetett a méreg, de akkor már bizonyára mindannyian úgy fetrengenénk a véres hányásunkban, mint Sooyeon. Mellesleg, ha jól sejtem, saját magát sem szerette volna a halálba űzni, úgyhogy az öngyilkosságot is elfelejthetjük, mint opció.

- Ezt jól kielemezted, csakhogy ezzel csak azokat soroltad fel, akik végül mégsem lehettek – kötöttem bele.

- Azt kellene tudnunk, hogy mi történt akkor, amikor mi elől voltunk. Az az egy óra nagy kiesés volt számunkra.

- És most fel akarsz csapni nyomozónak? Figyelj, Kidoh, én nem azt mondtam, hogy rögtön fejtsük is meg, hogy ki lehetett az a kegyetlen, hanem hogy találjuk ki, velünk mi legyen, mert hosszútávon nem lenne szerencsés továbbra is itt tartózkodnunk.

- Nem hinném, hogy a menekvés lenne a legjobb megoldás. Egyelőre azt mondom, hogy maradjunk, nyugtassuk le Sookyunt és szóljunk a többieknek a történtekről, mert ahogy hallom, ők nem figyeltek fel Sookyun kiáltására. Nyilván nem hallották.

- És mi legyen Sooyeonnal? – néztem a fiú csillogó szemeibe. Szinte hallottam, ahogyan kattognak az agykerekei.

- Sooyeon biztosan elment. Eszméletlenül feküdt a WC-nek rogyva, vérben tocsogott az egész lány.  Nem látok okos megoldást. Rendőröket nem hívhatunk, mert abból iszonyatos nagy gáz lenne. Nem elég, hogy egy holttest hever a házban, még fű is van nálunk és rejtélyes mód, szinte biztosan közülünk való a gyilkos. Nem akarok egy hónapos bírósági ügybe keveredni, és ezzel azt hiszem a többiek is így vannak. Amúgy is, szerintem nem derülne ki, hogy ki tette. A mai ügyek legnagyobb százalékát le se tudják zárni, végül döglött akta lesz belőle, amit talán elővesznek jobb esetben, vagy nem. Az is cink lenne, ha ránk kennék az egészet, ugyanis mi voltunk ketten azok, akik eltűntek és egymásnak nem nyújthatunk alibit, hisz akkor társgyilkosokként lennénk kiállítva és nyilvánvalóan egymást segítenénk. Bonyolult és komplikált lenne az egész. Úgyhogy rendőrség kilőve. Hullaszállító autó meg egyenlő a rendőrséggel, vagyis hagyjuk. Pár nap múlva azonban bomlásnak ered a holttest, vagyis a házban sem maradhat a bűz miatt. A legjobb lenne elásni az erdőben, de ebbe szerintem Sookyun és Xero nem menne bele.

- Azért megérné megkérdezni. – Adtam egy esélyt az utolsó ötletnek.

- Nem tudom, balhét sem akarok belőle.

- Most azonban jobb lenne, ha kicsit összeszednénk Sookyun-t és levinnénk a tűz köré.

Ezzel egyet értett. – De ígérd meg nekem, hogy nem mész be a fürdőbe. Nem akarom, hogy lásd.

- És te képes leszel megnyugtatni őt?

- Megpróbálom. Téged is sikerült meggyőzni, ez sem lehet nehezebb – kacsintott.

    A lány remegett, mint a nyárfalevél. Alig tudott megállni saját lábain, mindkettőnk támaszára szüksége volt. Ruháját vörös, alvadt vér borította, néhány csepp még a bőrét is tarkította. Arca a felismerhetetlenségig eltorzult a sok sírástól és a sokkos állapottól, mely folyamatos sírásra kényszerítette a lányt. Olyan esetlenné, gyöngévé vált, hogy azt hittem, szétporlad a kezeim közt. Alig vártam, hogy a folyosó végére érjünk vele és bevigyük a szobánkba.

    Leültettük az egyetlen fotelre, mely a szobában tartózkodott, és szinte egyszerre guggoltunk le elé, és ragadtuk meg a kezét. Megszeppenve szipogott, remegő ajkait résnyire nyitotta, hogy levegőért kapkodjon.

- Sookyun – suttogtam a legkellemesebb hangomon, amit csak ki tudtam magamból erőltetni. Még Kidoh karján is feltűnően felállt a szőr rá.

- Mind tudjuk, hogy szörnyű dolog történt veled, és nem akartuk, hogy tovább ottmaradj. Neked most nyugalomra van szükséged és kellemes környezetre, így ha kicsit lenyugszol, leviszünk a tűz köré a fiúkhoz. Ők még nem tudják, hogy mi történt, úgyhogy majd együtt lemegyünk és elmondjuk nekik is.

A lány idegesen kitépte mindkettőnk kezéből a sajátját, felállt, ezzel fellökve minket, majd az ajtóhoz igyekezett bömbölve. – Hagyjatok békén ti, aljas gyilkosok! A ti művetek volt! TUDOM! – azzal kiviharzott a szobából, erősen becsapta az ajtót.

Kudarcot vallva tekintettem Hyosangra. Ő is csalódott volt.

- Fasza, most szépen Sookyun ránk fogja fogni az egészet és majd nem fogjuk tudni lemosni magunkról. Neked amúgy is lett volna nyomósabb érved arra, hogy megöld Sooyeont, és ezt Xero tudja a legjobban. Ő meg egy olyan titkot tud, ami miatt egyből arra a következtetésre jut , hogy én segítettem neked a gyilkosságban.

- Faszom! – akadtam ki. – Mi a jó életnek kellett nekem ennyire bebasznom? Minek kellett neked félrehívnod? Akkor ez az egész nem lenne most! – egy pillanatra megálltam, mert elérte az agyamat egy információ, amit eddig nem dolgozott fel. – Na várjunk csak, Xero milyen titkot tud rólad? 

7. fejezet

3. óra

     7:52 pm

Arcomra pihegte forró leheletét. Az alkohol és a dohány megbódult keveréke csapta meg az orromat, ami a legkevésbé sem számított a kedvenc aromáim közé, de akkor is volt benne valami vonzó férfiasság és ez teljesen feltüzelt.

Már szinte éreztem puha, nedves bőrét, amint hozzásimul a számhoz. Türelmetlenül araszoltam előrébb lábaimmal, s akkor, egy váratlan pillanatban összeforrtunk. Alsó ajka olyan kellemesen húsos volt, hogy az embernek kedve lett volna széjjel marcangolni.

Felbátorodva tört párnáim közé nyelvével. Ahogy rátalált az én izmomra, hamar összhangba kerültek és csodás köröket lejtettek. Kidoh csókja felért egy teljes orgazmussal. Nyelve mintha csak a lentebbi területeken járkált volna. Minden intimitást felhagyva belenyögtem a szájába.

Karjai körülfonták derekamat lazán, ujjbegyeivel a felcsúszott felsőmtől kilógó derekamat cirógatta. Kirázott a jóleső érzéstől a hideg.

Én merőben máshol jártam. Kezem nyaka és mellkasa között ingázott. Hol ide, hol oda csúszott.

El akartam szakadni ajkaitól, hogy rávethessem magamat nyakára, végül ezt a folyamatot egy szempillantás alatt megszakítottam, amikor szorosabban magához húzott, mancsaival pedig a kerek ülepembe markolt. El kellett szakadjak a szájától, hogy kiadjak magamból egy sóhajt.

Kidoh megigézve figyelte az egész jelenetemet. Szemében izzott a tűz. Eszeveszettül kívánta a testemet.

És akkor hirtelen minden jó véget ért.

Hátborzongató női sikoly zengte be az éjszakát.

Kidoh szeméből a tűz kiégett, pupillái összeszűkültek a rémülettől. Mindketten ledöbbenten néztünk egymásra. Az ijedségtől izgatottan eresztettem el Kidoht és futásnak eredtem. Felugrottam a tornácra és feltéptem a ház ajtaját.

- Gyere már Kidoh! - üvöltöttem neki. - Nézzük meg, hogy mi történt!

- Ez ki volt?

- Nem tudom, csak gyere, kérlek! - sürgettem. A kezemet is nyújtottam neki, mire végre felhagyott az egy helyben állással. Megragadta tenyeremet és összefonta ujjainkat, majd egyenest az emelet lépcsőit vettük célnak. Kettesével véve a lépcsőfokokat szaladtunk fel az emeletre.

Semmi. Teljes sötétség vett körül minket. Tanácstalanul néztem a kezemet szorosan markoló fiúra, aki szintén ugyanolyan tudatlan volt, mint én. - Lehet hátulról jött a hang? - kérdezte.

- Nem. Nem hiszem. Innen hallottam. Biztos vagyok benne. - A sikolyra visszaemlékezve újabb hidegrázás futott végig gerincoszlopomon. Olyan volt, mint amikor a kréta megcsúszik a fekete táblán. Fülsüketítő, kellemetlen.

- Maradj egy kicsit csöndben - ajkamra helyezte mutató ujját hallgatásra ítélve.

Fülét kezdte hegyezni. Rejtélyesen megindult a folyosón, otthagyva egymagam a szobánk ajtaja előtt, ami az első volt a lépcső mellett.

Hangtalanul lépkedett, csak a fapadló reccsent néha a cipője alatt. Már a harmadik ajtót hagyta el, amikor a negyediknek a kilincsére rámarkolt. Rám nézett. Apró mosolyt eresztettem a láttán, ennek hatására ő is felgörbítette a száját, s minden bátorságát összeszedve lenyomta a kilincset és nagyon lassan kinyitotta az ajtót, ahonnan kiszűrődött némi fény.

Ahogy kinyitotta, én is meghallottam azt a hangot, amire Kidoh lett figyelmes. Halk zokogás. Kidoh arca elképedt a látottakon, így félve bár, de közeledni kezdtem a fürdőszoba felé.

- Hayi, állj! - nézett rám rémülten. - Ezt jobb, ha nem látod!

Még kíváncsibbá váltam. Félelmet nem ismerően szökkentem a fürdőszoba elé és néztem be a helységbe. Kidoh megragadott a vállaimnál fogva és nekirántott a mellkasának eltakarva a szememet. Hálás is voltam neki. Olyasféle dolgot láttam abban a szemhunyásnyi pillanatban, aminek a képét sosem fogom tudni felemészteni. Teljes gyomortartalmam szaltókat lejtett a hasamban. Szörnyen rosszul lettem, és hirtelen én magam is sírásba kezdtem.

- Kidoh, kérlek, segíts! - zokogta Sookyun. - Kérle-he-he-hek! - Alig kapott levegőt.

A fiú mozdulatlan maradt. Feszengve megszorította a faajtót és lassan, óvatosan behajtotta.

Felpillantottam rá, de abban a pillanatban, hogy megláttam kemény arcvonásait, megragadta a csuklómat és berángatott a hálónkba. Mivel ő nagyobbakat lépkedett, szaporábban szedtem a lábaimat és a nagy lendülettől kényszerülve az ágy keretén átlendülve a matracon kötöttem ki.

Egyszeriben minden összeállt az agyamban. A kívánságom, Kidoh mondata a csókunk előtt, a kezdeti félelmeim, melyek úrrá lettek rajtam és a gondolat, hogy ez talán mind miattam van.

Hitetlenkedve fejet rázva, folyamatosan nem-et mondogatva ültem fel az ágyon és néztem a fiúra, aki még mindig mereven állt, olyan volt, mintha nem lett volna ezen a földön. Csak akkor zökkent ki, amikor talpra álltam és nekiestem a mellkasának az ökleimmel. Püföltem, vágtam, karmoltam, miközben a düh teljesen elvette a józan eszemet.

- Hogy. - rúgtam bele a lábszárába. - Tehettél. - boxoltam bele a felkarjába. - Ilyet? - arcon akartam vágni, de megállított. Összeestem, a karom kicsúszott a szorításából, engedte, hogy a padlóra hulljak, mint egy darab rongybaba.

Könnyeim vörösre festették arcomat. Már csípett, annyira fájt a sok sírás, de nem tudtam másként reagálni. Rettegtem, haza akartam menni, távol akartam lenni Kidohtól újra, de elsősorban azt a rémképet, azt a borzalmas képet, melyet a fürdőben láttam, azt örökre ki akartam törölni az emlékeimből.

Fulladozni kezdtem. Szűnhetetlenül köhögtem, a gyomrom fájdalmasan összeszűkült minden egyes köhintésnél. A gyomortartalmam fel akart szökni, és én hagytam. Már nem voltam képes tovább bent tartani.

Hyosang leguggolt mellém, hogy segítsen. Olyan erőtlen voltam, hogy még ellökni se tudtam magamtól, pedig még az érintésétől is undorodtam. Fel akartam állni és megkeresni Xerot, de ahányszor megkíséreltem a felállást, visszazuhantam.

- Miért tetted ezt? Én nem gondoltam komolyan! - Hisztérikusan üvöltöttem Hyosanggal, aki szemmel láthatóan nem értette, miért mondtam ilyeneket, holott neki kellett volna a legjobban tudnia.

- Nyugodj le Hayi! - Összekulcsolta ujjaival a két csuklómat és megrángatott egy kicsit, hogy térjek észhez.

- N-nem megy! Eressz el! - Ki akartam csavarni a karjaimat, de nem jött össze. Túl szoros volt a fogása.

- Idefigyelj, kérlek! Nem tudom, hogy mit hablatyolsz itt össze, de nagyon örülnék, ha leállnál és taglalnád az elgondolásodat és akkor talán én is érteném, hogy miért kaptam azt a sok ütést.

- Mert egy utolsó szemétláda vagy! Egy gyilkos!

Kidoh elképedt. Ezúttal nem úgy reagált, ahogyan előzőleg erre a kijelentésemre.

- Te azt hiszed, hogy ezt én tettem Sooyeonnal?

- Miért? Ki tette volna? Te mondtad, hogy teljesíted a kívánságomat, erre tessék!

- Te... Te nem azt kívántad...? Te mégis mi a jó istent kívántál a hullócsillagnál?

- K-Kidoh, én olyan rossz ember vagyok. - A padlón, magzatpózba gömbölyödve nekiálltam a depressziós elmélkedésnek. Képtelennek éreztem, hogy ez megtörténjen, és mégis, most szembecsapott a valóság.

- Mit tettél? - suttogta a sötétségbe.

- A-azt kívántam, h-hogy történjen valami rossz Sooyeonnal - böktem ki dadogva. - Én nem hittem sose a kívánságok teljesülésében, és te azt mondtad, hogy teljesíted a kívánságomat, meg eltűntél, én azt hittem, hogy tudod, mit is kívántam pontosan. Én nem akartam, hogy teljesüljön! - még mindig szakadatlanul hullottak a könnycseppek.

- Nem. Én abban reménykedtem, hogy talán... - nagy lélegzetet vett. - Hogy talán te is a csókomat akartad. - Csalódottság ült ki az arcára.

- Én is akartam, hidd el. Meg is bántam már azt a hülyeséget, de kérlek, segítsünk Sooyeonon!

- Nem hiszem, hogy már tudunk rajta segíteni - sóhajtott.

- De mégis ki művelte ezt vele? Miért hányt véreset?

- Valaki belekeverhetett valamit a poharába - vetette fel az ötletet Hyosang.

- De ki? - néztem rá úgy, mintha tudná rá a választ.

- Nem tudom Hayi, de mostantól nem leszünk biztonságban. Maradj mellettem mindig, kérlek. Ígérd meg nekem, rendben? - felemelte a kisujját.

- Rendben - akasztottam bele némi visszakozás után.

- Az óra mostantól mindenkinél ketyeg.

6. fejezet

(ajánlott mellé)

3. óra
    7:30

- Egyébként az egész hátra levő estét itt szeretnéd tölteni egyedül, vagy még azért visszacsatlakozol a tábortűzhöz? – puhatolózott Kidoh. Arcára volt írva, hogy már szívesen szórakozna egy kicsit a maga módján, de azért mégsem akart egyedül hagyni.

- Még szükségem van egy röpke negyed órára, utána ígérem, visszamegyek.

- Tudom, hogy nem akarod nézni, ahogy Xero és Sooyeon smárolnak, de nem kerülgetheted a forró kását örökre, egyszer túl kell lenned a látványon. Utána már könnyebb lesz elfogadnod.

- Tisztában vagyok vele Kidoh. – Talán túl dühösen, de kicsúszott a számon ez a mondat. Felhergelt a lelki szemeim előtt lebegő kép, ami pontosan azt ábrázolta, amint Xero jóformán ledugja a nyelvét Sooyeon torkán. Végül csak elmosolyodtam egy kósza gondolattól, aminek még Hyosang érdeklődését is felkeltette és hangot is adott kíváncsiságának. – Á, semmi igazából – legyintettem. – Na jó, elmondom. Most biztos őrültnek fogsz hinni, de… Bár fulladna meg Sooyeon Xero nyelvétől. Csúnya, hogy ilyet gondolok egyáltalán, de…

- Nem Hayi. Ez teljesen természetes. Minden embernek vannak ilyen gondolatai. Szerinted hányan kívánták már a főnöküket a pokolba? Hány olyan összetört szívű lány bőg most is valahol azt kívánva, bárcsak történne valami rossz a fiúval, aki képes volt elhagyni őt, vagy éppen azzal a lánnyal, aki miatt elhagyták őket? Temérdek. Egy átlagember életében napi szinten merülnek fel ilyen rémisztő eszmék, mégis a többsége uralni tudja az agyát és megfékezi magát. Csak egy elmebajos képes ezeket a gondolatokat tettekké alakítani. És hány millió ilyen ember él a Földön. Félelmetes adat.

   Elagyaltam. Vajon Ő képes kordában tartani az agyát? Ő kit kívánhat a pokolra? Ki az, akit szívesen megfojtana egy kanál vízben?

- Az. Félelmetes – beleszívtam a dohányba, a füstöt pedig kifújtam gyorsan, lefelé irányítva a füstcsíkot.

- Még mindig ideges vagy. Hayi, lazíts! Neked a cigi sem ad megnyugvást basszameg! – kitépte a számból a negyedéig leégett szálat és elnyomta a lépcsőfokon.

- Ezt most honnan vetted? – értetlenül vártam a magyarázatot.

- Ha látnád magadat, hogyan dohányzol… Ha odafigyelnél jobban a többiek cigarettázási szokásaira, rájönnél, hogy éppen ki milyen lelki állapotban van, de ebbe most nem megyek bele jobban. Te lefelé és gyorsan fújod ki azt a kurva füstöt, vagyis még mindig ideges vagy. Mellesleg ez a szál – mutatta fel az említett káros anyagot – úgy remegett a kezedben, mint a kocsonya. Biztosan képes leszel úgy visszamenni oda, hogy ne keverj le Xeronak?

- Biztosan. Megtehettem volna, de nem tettem. Váratlanul mégsem fogom csak úgy megadni neki. Az nem lenne fair. A többiek meg nyilván magyarázatra várnának, amit én biztosan nem nyújtanék át nekik. Igazából kicsit sajnálom, hogy Xero miatt így kimaradtam mindenből és részben miattad is, de… - elcsuklott a hangom. Mondatom majdnem meggondolatlanul ért véget, de még időben megálltam. Csak remélni tudtam, hogy nem érdekli az a bizonyos vég, ugyanis nem tudtam semmi frappáns ötlettel előrukkolni, mit is mondhatnék ahelyett, hogy „…de örülök, hogy végül itt maradtunk inkább kettesben.” Milyen pocsék is lenne, ha ezt kimondtam volna. Te atya úr isten!

- De? – tette fel a kérdést, melyet a legkevésbé sem akartam hallani.

Rendben Hayi. Most vagy soha. Egy kedves mosoly és valami irtó nagy baklövést teszel. - …de nagyon örülök, hogy végül kiderült az igazság. – Megy ez neked kislány! Nem is vagy olyan hülye. Most komolyan magamat dicsérem? De gáz.

- Ez igaz. – Valami azt sugallta, hogy Kidoh nem erre a befejezésre számított, bár próbáltam figyelmen kívül hagyni ezt a megérzést, mert semmi jel sem mutatott rá, hogy igaz.

- Ezért fogom leszarni mostantól nagy ívben Jiho fejét. Nem érdemli meg a figyelmemet! – magabiztossággal felkeltem a lépcsőről, hogy szembe álljak Kidohval, aki ennek láttán hirtelen jókedvre derült.

- Erre nem ártana koccintanunk.

- Azt akarod, hogy visszamenjünk most? – tettem fel a nagy kérdést.

- Nem. Nem fontos. Van nálam minden jó – szétnyitotta drapp ballonkabátját. Mindkét belső zsebében ott lapult egy-egy üveg sör. – Én mindenre készen állok!

Belepirultam a kijelentésébe. Neki is hamar leesett, hogy ez a „mindenre” igen sok dolgot hordoz maga után, és mint tinédzser, ifjú fejjel egyértelműen a szexuális élményekre gondoltunk mindketten.

     Kínosan teltek a percek, míg a sörnyitójával leszedte a fémkupakokat mindkét palackról, s két újabb szál cigit gyújtott meg. Az egyiket átnyújtotta nekem mindkettőből. Magasra emelte az üvegét és így szólt: - Rád, hogy mostantól élvezni fogod a bulit.

- Rád, hogy sikerült elnyerned a bizalmamat. – Összekoccant a két üveg szája, s beleittunk a piánkba. Szikrázott a tekintetünk, ahogy találkozott.

- Tehát sikerült? – sóhajtott nem megszokott módon. Amolyan magasabb rendűséget kifejező „én megmondtam, hogy sikerül” sóhaj volt, amit más körülmények között nem fogadtam volna szívélyesen, de ez esetben megnevetetett.

- Igen, azt hiszem – ültem vissza a már jól bemelegített helyemre.

- Ennek mélységesen örülök. – A cigarettafüst felfelé szállt el ajkai közül. Sejtettem, hogy ez talán a boldogságot, vagy hasonlót jelenthet. Ambivalens érzések kavarognak bennem Kidoh-t illetően, így semmiben sem vagyok biztos vele kapcsolatban, ameddig azt Ő maga ki nem mondja, vagy rá nem utal. Talán még akkor is merülhetnek fel bennem kételyek. Nem úgy bízok meg benne, ahogyan azt szeretné, de talán kialakul idővel, ha hagyom.

Mivel a kellemetlen csend még mindig ott lappangott közöttünk és semmi jó téma nem akaródzott felszínre törni, így Kidoh az eget kezdte el szemlélni.

- Ma milyen tiszta az ég.

Én is az ő példáját követve lestem fel a csillagokra, melyek csak egy kis körben bukkantak fel a 30-40 méter magas tűlevelű lombok közül. Megbabonáztak a fénylő égitestek.

- Olyan kár, hogy ilyen messze vannak – álmodoztam.

- Ha közelebb lennének, már nem nyújtanának olyan nagy álmokat. A csillagokban az a jó, hogy valamiféle rejtélyt sugallnak magukból. Senki nem tudja például, hogy a sarkcsillag miért is ennyire fényes. Bár ki tudja, a csillagászok már biztosan tudnak erről valamit, de akkor is, egy átlag faszi, mint mondjuk én, nem kezdené el tudományosan firtatni a miértjét és ez így is van rendjén. Leszarom, hogy milyen a felszíne, hogy mi a neve, miből áll, hogyan keletkezett, hogy mekkora valójában. Ez így szép.

Magamba fojtottam a kuncogásomat, bár egy-két felhorkanás kicsusszant.

- Mi az? – pillantott rám.

- Semmi, csak túl sokat okoskodsz. Azt hittem, hogy te kevesebbet beszélsz.

- Csak meg kell ismerni. Mondtam, hogy kezes bárány vagyok – az égre tekintett. – Nézd! – bökött ámulattal csillogó íriszekkel egy hullócsillagra. – Gyors, kívánj!

Lehunytam a szemeimet, de hirtelenjében semmi nem ugrott be. Mit is kívánhatnék? Mit? Még mindig Xero ugrott be és az, hogy megérdemelné a bosszút. Hiába éreztem azt, hogy túl vagyok a dolgon, mégis, ez nekem még kellett. Az utolsó lépés a teljes átalakuláshoz, pont, mint a pillangóknál. Most végre teljesen kilépek a bábomból, hogy szárnyaljak.

„Azt kívánom, hogy Sooyeon fulladjon meg.” – Nagyon ronda dolog volt ezt kívánnom, szégyelltem is, de tudtam, éreztem, hogy ez nem történhet meg. Sosem hittem a hullócsillagok varázserejében. Kisgyerekekkel megetetett baromság az egész.

- Úgy legyen – suttogta Kidoh.

- Úgy legyen – én is.

- Én nem kívántam – legyintett.

- Miért? – lepődtem meg.

- Mert neked most nagyobb szükséged volt erre a csillagra. – Felállt kissé öregesen a lépcsőről, pár lépést tántorgott még, aztán a két lépcsőfokot megmászva – közben a fejembe kapaszkodva – a bejárati ajtóhoz lépett. Kinyitotta, s már félig bent volt a házban, amikor kihajolt nagy lendülettel a félfába kapaszkodva. – Mindjárt jövök, csak bemegyek a cigimért. Tényleg alig egy perc és jövök vissza. Ígérem – kacéran kacsintott, s becsapta az ajtót.

   Nevetnem kellett ezen produkcióján, mert már éreztem, hogy kezd feloldódni, az alkohol hatásai jelentkeztek rajta. Igaz, még csak kezdeti stádiumban, de innentől már nem kell sok.

- Na, megjöttem – nyitotta ki az ajtót könyökével.

- Úristen, te mit hozol itt nekem? – azonnal felpattantam, hogy megragadjak legalább egy üveget.

- Még két sört. Plusz még itt az enyém is, amit valami oknál fogva magammal vittem, de egy kortyot nem ittam odafent belőle. És ugye a cigi. Keményen fogy. Ha így folytatom, holnapra nem lesz meg a fél kartonom és úgy fog égni a tüdőm, mint Karácsonykor Shin ajumma pulykája a sütőben. - Kacagtam, már csak azért is, mert ennél hülyébb hasonlatot nem is találhatott volna.

- Ha az ivást is ilyen sebességgel folytatod, akkor lehet, hogy holnap ki is hagyhatod a bulit, mert maximum hétfőre fogsz kijózanodni.

- Á, én sose basztam be annyira. Ismerem a mértéket.

- Egyébként nem kéne visszamennünk? Kezdem kicsit rosszul érezni magamat az miatt, hogy ennyire elkülönültünk.

- Most találkoztam bent Sookyunnal. Kicsit le volt strapálva és a mosdó felé igyekezett, de ha jól hallottam, ott már volt bent valaki. Ja, meg Sangdo jött be a kabátjáért. Kérdezte is, hogy hova tűntünk.

- És mit mondtál neki? – összeszorult a gyomrom. Csak remélni tudom, hogy Kidoh még tisztán használta az agyát és valami nem félreérthetőt talált ki.

- Azt, hogy a ház előtti verandán beszélgetünk. Nyugi, nem vagyok akkora fasz, hogy kitálaljak mindenről neki.

- Huh, köszi – könnyebbültem meg.

- Egyébként, valami nagyon nem hagy nyugodni. – Letett minden piát a faburkolatú padlóra és elém lépett. Kivette a sörét a kezemből, amit szintén letett a felsorakozott palackok mellé.

- És mi az? – Meg kellett döntsem a fejemet hátra, hogy bele tudjak nézni feketéllő bogaraiba.

- Tudom, hogy nem szabadna elárulnod, mit kívántál a hullócsillagnál, de sejtésem az van.

- Nem hiszek abban, hogy teljesül – vettem félvállról az egészet.

- Azt hiszem, ezen segíthetek. – Egy újabb lépéssel került közelebb hozzám. Remegő jobb keze megállapodott felkaromon. Mintha arra kérlelt volna ujjaival, hogy én szüntessem meg a közöttünk lévő kis rést. Megtettem azt a bizonyos lépést. Ujjaim bizseregtek a vágytól, hogy forró, lüktető nyakára helyezzem őket, hogy a puha bőrt izgatóan cirógassák.

Alsó ajkamat idegességemben beharaptam, mintha vacillálnék, pedig magamban már rég eldöntöttem, hogy mit akarok. Vastag, puha párnáit akartam érezni, ahogyan ráfeszülnek az én tulajdonomra, s egymásba olvadnak. Eleresztettem fogaimmal a számat, hogy átadhassam. Utoljára belenéztem azokba a végtelen íriszekbe, melyek mögött egészen idáig csak az ürességet láttam, de most valami teljesen mást fedeztem fel benne. Melegséget. Olyan melegséget, amely már képes volt minden további fagyos kételyt kiolvasztani a szívemből. Százszázalékos bizalmat nyert el tőlem.

Hyosang megdöntötte fejét, én pedig abban a szent másodpercben lehunytam a pilláimat és türelmesen vártam a halovány rózsaszín halmokat, ahogyan megízlelik az enyémet.

Zakatolt a szívem.